Menü

5 Instagram trend 2017-re, amiket jó, ha megjegyzel

Most, hogy átléptünk a 2017-es esztendőbe, itt az ideje, hogy elővegyük azokat az Instagram trendeket, amelyek nagyot szóltak 2016-ban. Megnézzük, hogyan is kell használnod őket, annak érdekében, hogy minél sikeresebb legyél az elkövetkezendő időszakban. Az Instagram hosszú utat tett meg, hiszen anno képmegosztó alkalmazásként ismertük. Ma a második legnépszerűbb platform a Facebook után, ugyanis több mint 600 millió felhasználója van és fontos vizuális eszközzé vált a vállalkozások számára, annak érdekében, hogy elérjék a közönségüket. Mivel ez egy fontos kelléke a gépezetnek, ezért az új trendeket meg kell tanulnod használni és azt is, hogy hogyan tudod majd kihozni belőle a legtöbbet.

A videók dominanciája továbbra is folytatódik

2017 egyik hívószava minden bizonnyal a videó lesz, hiszen már az előző évben is nagyot tarolt. Úgy néz ki ez idén sem lesz másképp. Még az Instagram is azt mondja, hogy az elkövetkezendő 4 évben a tartalmak nagy részét mozgó felvételek fogják kitenni. Az adatok szerint a posztok 75%-a videó lesz, ezt a márkáknak el kell sajátítani, hogy minél hatékonyabban tudják létrehozni és használni is. Az insta sok lehetőséget kínál arra, hogy felvételt készíts, így bárki megtalálhatja a számára legjobb megoldást pénz befektetése nélkül.

Előtérben a mobilok

A mobilok egyre fontosabbá váltak az életünkben, és ez nem is lehetne nyilvánvalóbb, ha csak az Instagramot nézzük. A telefont használókat előnyben kell részesíteni, de sajnos ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. Ez magába foglalja a különböző alkalmazási tapasztalatokat és ezek digitális tulajdonságait. Az Instagram tartalmakat továbbra is optimalizálni kell, hogy megfeleljenek annak a közönségnek, akik a telefonjukról használják. Hasonlóképpen működik ez a weboldalaknál is, hiszen optimalizálni kell őket a mobilokra. Ez nem csak azt jelenti, hogy figyelni kell a reszponzivításra. Az elsődleges marketing szempont, mindig az, hogy a felhasználóknak élményt nyújtson a böngészés.

Figyelj a mérőszámokra

Ha megvan a stratégiád és aszerint készíted el a tartalmaidat, az már egy jó jel. De még a legjobb eljárásoknál is előfordul, hogy testre kell őket szabni. Ezért fontos, hogy folyamatosan figyeld a mutatókat. Az Instagram sokat tett annak érdekében az utóbbi időben, hogy a megfelelő mutatók a rendelkezésedre álljanak. 2017-re a marketingeseknek sokkal több lehetőségük lesz, hogy kreatívabb bejegyzéseket tegyenek közzé. Jobban elérik majd a közönséget és a mérőszámoknak hála, tudnak majd változtatni a stratégiájukon.

Versenyezz

Jelenleg több, mint 600 millió felhasználó van jelen az Instagramon és ez csak feltételezés, de ez valószínűleg növekedni fog 2017-ben is. Egyre több márka csatlakozik a platformhoz, hogy elérje a közönségét és ez egy kifinomultabb versenyhez vezet majd. Sokan pedig úgy gondolják, hogy ez egy "fizess, hogy játszhass" dologhoz fog vezetni. Azonban még mindig van lehetőség komoly organikus növekedés elérésére, különösen azért mert a kreatív posztok megszerkesztése egyre könnyebb. Az Instagram mérete is komoly szempont, hiszen minél nagyobb valami, annál jobban kell figyelni.

Könnyebb lesz kreatív posztokat létrehozni

Az olyan funkciók, mint az Instagram Stories vagy a Live, hihetetlen kreatív eszközöket adott az emberek kezébe. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy sokkal könnyebb lett a felhasználóknak különleges posztot létrehozni, így megnőtt a bejegyzések száma. A márkák is sokkal egyszerűbben hozhatnak létre hatékony hirdetéseket! Ez az év is rengeteg újdonságot tartogat majd a számodra, tehát ne felejtsd el a frissítéseket követni és megnézni, hogy melyek azok a trendek, amiket az emberek szeretnek. Járj a kedvükben és figyelj a reakcióikra, így jobban el tudod majd érni őket!

Ha még több ötletet és inspirációt szeretnél gyűjteni az digitális marketing és a közösségi média világából, csatlakozz hozzánk Facebook csoportunkba, az Online Marketing Inspirációkba!

5 Top Instagram Trends To Know In 2017

blog