Menü

Digital Branding Interview: Ismerd meg előadóinkat VI.

Alig két hét múlva debütál a HRENKO és a Teleki-Degenfeld Kastélyszálló Szirák közreműködésében létrejövő Digital Branding Conference & Workshop Castle of Inspirations rendezvény, amelynek célja, hogy olyan marketing eszközöket mutasson a közönségnek, amelyek segítségével az összetett digitális világban is lehetséges a brandépítés. Annak érdekében, hogy konferenciánk előadóit jobban megismerjük, illetve hallgatóságunk is minél több információhoz juthasson már a konferenciát megelőzően, létrehoztunk egy interjúsorozatot, melynek hatodik részében Szabó Dávid válaszait tárjuk olvasóink elé. Dávid a Miutcánk.hu alapítója, kolléganőjével, Janotyik Évával együtt tart majd előadást nálunk. Ők ketten mertek nagyot álmodni, társaikkal együtt létrehozták hazánk egyik legmenőbb startupját, ami úgy épít közösséget, ahogy eddig még senki és semmi. Storytelling jellegű előadásukban azt vizsgálgatják majd, hogy hogyan lehetséges kiválni a millióból és sikeres céget alapítani egy olyan ingatag világra alapozva, mint a közösségi média. A Miutcánk.hu lassan fogalommá válik és talán a világot is meghódítja, hála Évi és Dávid munkájának.

Lássuk hát az interjút!

digital branding Mi volt életed első sikeres marketing projektje? Hát a legelső a CD-másolás az általános suliban. Nagyon gyorsan elterjed, hogy nálam lehet olcsón beszerezni a trendi számítógépes játékokat. De az első nagy az volt, amikor EFOTT fesztivál jegyértékesítéssel foglalkoztam a főiskolás korszakomban és minden ismerősömmel megosztattam a Facebook falán, hogy NÁLAM lehet igazán kedvezményes áron EFOTT jegyeket venni. Második lettem az országos értékesítési listán. Melyik a kedvenc marketinges könyved és miért? Még nincs kedvenc marketinges könyvem. Mi volt a legnagyobb marketinges kudarcod? Egy sörivó versenyt szerveztem és nem lettek annyian, ami a kitűzött cél volt, nagyon elkeseredtem mondhatom. Szerencsére azóta vannak sikerek is. :) Ha bármennyi pénzed lenne, milyen projektet indítanál el? Nagyon sok projekt ötletem van, például egy olyan szolgáltatást építenék, ahol segítek a sok felesleges tárggyal rendelkező személynek pénzzé tenni a "kacatokat”. Ez kicsit hasonlít a Miutcánk.hu sharing economy modelljéhez, mégis más. Szívesen belevágnék. Mi a legjobb tanácsod, amit márkaépítéshez adhatsz? Legyen személyes sztorid. Törekedj arra, hogy mindig arról kommunikálj, ami iránt igazán lelkesedsz. Hogyan válhat ma valaki jó online marketingessé? Szerintem kell egy érzék hozzá. Józan paraszti ész, rendszerszemlélet és nyitottnak kell lenni az új eszközök és megoldások iránt. Tudni kell tartani a lépést a marketingvilággal. Miért tartod fontosnak, hogy az emberek konferenciákra, workshopokra járjanak? Inspirációt és tudást kapnak, megismerkednek hasonló cipőbe járó sorstársaikkal, akikkel tapasztalatot tudnak cserélni, ráadásként pedig fel is töltődnek. Miért ajánlanád másoknak a Digital Branding Conference & Workshop rendezvényt? Azon kívül, hogy Te is előadsz majd! :) Nekem nagyon számít a közeg ahol tudást szerezhetek. A Digital Branding konferencia elszakít a mindennapi megszokásoktól és egy különleges közegben egyedien tudja átadni az aktuális marketing tudást. Nagyon jó szakemberek adnak elő, akik nem csak beszélnek a marketingről, hanem minden nap a marketing lövészárokban küzdenek és harcolnak az ügyfelekért. :)

Amennyiben szeretnél többet megtudni a startupok világáról és arról, hogyan is lehet felfuttatni egy céget csak a közösségi médiára alapozva, gyere el októberi konferenciánkra és hallgasd meg Szabó Dávid és Janotyik Éva előadását! Jelentkezz honlapunkon!

konferencia

blog