Fontos bejelentést tett a Google

Szerző: Jakus Dóra,
google https támogatás

2015-re a legtöbb internet felhasználó figyelmet szentel annak, hogy adatai biztonságban legyenek. A technika haladásával azonban az ártó szándékú kezdeményezések is szép számmal növekednek, éppen ezért a Google jó ideje kiemelten felügyeli, hogy felhasználói biztonságban legyenek.

A Gmailen, YouTube-on és magán a keresőn eddig bevetett tudatos lépései mellett, a Google ezúttal egy sokkal átfogóbb intézkedést jelentett be a napokban. Mivel úgy gondolják, hogy az internetezés, egy a felhasználó és az website között lévő privát folyamat(nak kéne lennie), ezért még nagyobb hangsúlyt fektetnének az adatok és az egyén biztonságára.

A cél érdekében a 2014-ben bevezetett kezdetleges előnyök után, a Google mostantól abszolút pozitívan különbözteti meg a HTTPS kapcsolatokat – jelentette be a cégóriás. Ez többek között azt is jelenti, hogy a HTTPS oldalak mostantól akkor is jobb keresési eredményeket fognak elérni a HTTP oldalakhoz képest, ha lényegesen kevesebb link mutat rájuk, ami eddig fontos szempontnak számított.

Persze néhány kizáró feltétele is lesz az új döntésnek. Az adott HTTPS oldalak:

  • nem küldhetik nem biztonságos HTTP oldalakra a látogatókat
  • muszáj engedélyezniük a robot.txt-t
  • nem tartalmazhatnak noindex robot meta taget
  • a sitemapeknek a HTTPS URL-t listáznia kell, de nem listázhatja a HTTP verziót
  • a szervernek érvényes TLS tanúsítvánnyal kell rendelkeznie

Az új szabálynak köszönhetően a Google mostantól még inkább megvédheti a felhasználókat a káros tartalmaktól.

Indexing HTTPS pages by default


Ajánlott bejegyzések

  • Hankó Zoltán

    “nem küldhetik nem biztonságos HTTP oldalakra a látogatókat” – akkor jövőre a partnereknek tanúsítványt fogok karácsonyra venni, hogy jobb legyek SEO-ból :D