Menü

Turmixgépek és tartalomzabálás

Március 13-án pénteken lezajlott a negyedik Online Marketing Inspirációk workshopunk, amelyet a tartalommarketingnek szenteltünk, A tartalomtól a tartalommarketing címmel (köszönet Pollnernek, hogy lenyúlhattuk az előadása tervezett címét). A témát vele és a szakmai partnerként csatlakozó Origo Üzletrész Direktet képviselő Nebehaj Vandával és Pogátsnik Lacival találtuk ki, mivel – érthető okokból – mindannyiunkat foglalkoztat a tartalommarketing: a mi ügyfeleinknek egyre inkább szüksége van online tartalmakra és erre a fajta marketingtevékenységre, Pollner a tartalomstratégia szakértője, az Origo Üzletrész pedig online kiadványként és hirdetési felületek értékesítőjeként csatlakozott a kezdeményezéshez. A témákat is ennek megfelelően alakítottuk ki, és egyben kísérletnek is szántuk, hogy extrém korai kezdéssel – 8:30-tól kezdődött a program, mivel délben már el kellett hagynunk a Google Groundot – lehet-e workshopot tartani. Nos, sikerült: a lelkes hallgatóság már erre a korai időpontra is megtöltötte a termet.

A traktortól a tartalommarketingig

A nyitó előadásában Pécsi Feri A traktortól a tartalommarketingig címmel avatta be a hallgatóságot az alapfogalmakba és a tartalommarketing fő koncepciójába. A példák között szerepelt egyik kedvencünk, a Blendtec Will it blend? című YouTube-os videósorozata, a magát tartalomszolgáltatóvá átalakító Coca-Cola, a traktor pedig a John Deere miatt került be az előadásnak már a címébe is. Arra, hogy miért a tartalommarketing a megoldás az online marketing aktuális kihívásaira, ezeknek a cégeknek a példái mellett a számok is adtak némi útmutatást: a legnagyobb cégek azért válnak maguk tartalomkészítővé és alakítják ki saját médiafelületeiket, mert így egyrészt, nem kell azt máshonnan megvásárolniuk, másrészt a hagyományos, a tartalomfogyasztást idegesítő módon megszakító hirdetések helyett maguk kínálják a minőségi tartalmat is, amely egyben marketingcélokat szolgál. Egy jól felépített tartalommarketing kampány, akarom mondani, tartalommarketing tevékenység (hiszen ez kampányszerűen nem működik, mégis, lendületből folyton azt írná az ember – a szokás hatalma) 1,5 után hoz áttörést és ha valóban jól működik, 3 év után tudja megtöbbszörözni a cég bevételeit. Feri szemléltette néhány példával azt is, hogyan kell buyer personákat felépíteni, vagyis karakterizálni a tipikus fogyasztóinkat, akiknek egy-egy üzenet szól. Az előadás alapos volt ugyan, de ilyen keretek között tényleg csak bevezetőt és – a workshop nevéhez illően – inspirációkat lehet nyújtani a tartalommarketing stratégiai tervezéséhez, így ha valakinek erre van szüksége, továbbra is ajánljuk a Soreo.biz szolgáltatásait (no meg korábbi interjúnkat Ferivel, ahol kicsit jobban körbe is jártuk a kérdést).

Inspirációk céges blogoláshoz

A második, még mindig ijesztően korán, kicsivel reggel 9 után kezdett előadásban én foglaltam össze, hogy mit kell tudni a céges blogokról: miért érdemes ilyet indítani (SEO-s, közösségi médiás és hirdetési szempontok), és ahhoz is ötleteket akartam adni a hallgatóságnak, hogyan vágjon bele, hogyan találjon témákat és, ha valaki maga szeretné vezetni a blogját, hogyan álljon neki egy bejegyzés megírásának. Hogy konkrétumok is szerepeljenek itt a meglehetősen széles témát felölelő előadásból: a céges blog egyik legfontosabb értéke, hogy emberi hangot és arcot ad egy cégnek, valamint kiválóan alkalmas arra, hogy a releváns kulcsszavaink bővítésével és kreatív tartalmak révén a Facebook algoritmusnak való kedvezéssel, akár olcsó átkattintási áron hirdethető oldalakkal tereljünk vele forgalmat az oldalunkra. Ennek megfelelően blogolni leginkább a saját oldalon érdemes, a bejegyzéseket a megfelelő Call to Actionökkel, vagyis cselekvésre való felszólításokkal ellátva. A HRENKO Web Solutions oldalán csak nemrégiben indítottuk újra mi is blogunkat (Üdv itt!), de ez is szép eredményeket hoz: legsikeresebb anyagunk, egy jókor megírt újdonság a Google mobilos algoritmusával kapcsolatban több mint 1000 oldalletöltést és egy sajtós hivatkozást is hozott a HVG Online-on, teljesen ingyen, a legjobb örökzöld tartalmunk pedig havonta átlagosan 130 látogatót hoz az oldalunkra. És ez csak két bejegyzés – kell ennél több érv a blogolás mellett? Mennyi és milyen blogbejegyzést írjak céges blogon? Nem állítjuk, hogy egy céges blog megalkotása és folyamatos írása mindig könnyű dolog – sokszor a téma nekünk is fejtörést okoz, online marketingről írni ugyan könnyű, de az ügyfeleink rengetegféle tevékenységgel foglalkoznak számos iparágban -, de az talán egy jó tipp, hogy mindig próbáljunk meg azokból a forrásokból meríteni, amelyeket a vásárlóink is fogyasztanak. Ha „csak” azzal kapcsolatban van mondanivalónk, egy kis szakértői kommentárral, ami őket foglalkoztatja, akkor máris megvan a heti betevőnk.

Mitől leszel hírérték?

A tartalommarketing témakörét egy másik nézőpontból közelítette meg Nebehaj Vanda, az Origo Üzletrész Direkt értékesítési vezetője, aki arról beszélt, miért is böködjük folyamatosan a telefonunkat vagy nézegetjük egész nap a Facebookot és a hírportálokat információkra vadászva. Ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot: a pszichológiai és etológiai kutatások rég feltárták, hogy az embernek 12 érintésre van szüksége naponta ahhoz, hogy kiegyensúlyozott maradjon, és ezt az érintéshiányt konvertáljuk át információfogyasztásra – amit az is elősegít, hogy megszűntek az egyetemleges minták, amelyek segítenek nekünk eligazodnia világban, így a médiához, a közösségi oldalakhoz fordulunk ezekért. Vanda előadásának fókuszában persze az állt, hogy a „nárcizmus korában” hogyan érhetnek el sajtómegjelenéseket a cégek. Egy alapvető tipp: mivel az újságíróknak információkra van szüksége, nagyon is érdemes elküldeni nekik a céges sajtóközleményeket, de nem fognak velünk foglalkozni: ha egy cégről 3 havonta megjelenik egy anyag, az már azt jelenti, törődnek velünk. Érdemes kihasználni az információk terjesztéséhez a szakmai csoportokat, ahol az újságírók is jelen vannak, hiszen folyamatosan vadásznak forrásokra, a jó cím és a szellemesség pedig nagyban növelheti a hírértéket, vagyis a megjelenés esélyét. A sajtóban pedig mindenki jónak akar látszani, de ehhez jónak is kell lenni: nagyon jó tanács erre vonatkozóan, hogy jótékonykodjunk, de ne alkalmi pénzadományokkal, hanem úgy, hogy amiben jók vagyunk, azt ingyen megtanítjuk azoknak, akiknek szükségük lehet erre. A tanácsadás, oktatás ugyanis az a bizonyos háló, amit hal helyett adhatunk valakinek, és a megfelelő fórumokon ennek bizony hírértéke is van – vagyis elérhető vele a kívánt megjelenés és hivatkozások is. Az Origo Üzletrész egyébként nem csak írásban foglalkozik cégekkel, hanem display hirdetési felületet is kínál nekik, a KKV-kra szabott opciókkal és árakkal, amelyek így megjelenhetnek az egyik legnagyobb hazai hírportálon.

Készítsd fel a weboldalad is!

Ügyvezetőnk, András a záró előadásban azzal foglalkozott, hogyan is érdemes megvalósítani a tartalommarketinget és létrehozni a tartalmaknak megfelelő bázist biztosító webszájtot. Ebben kiemelten fontosak a SEO-s szempontok, ami az elmúlt években, ha ezt a szó legszorosabb értelmében nézzük, erőteljesen technikai sportággá vált és egyre kevésbé teszi lehetővé a trükközést. Éppen ezért is került előtérbe az ezt részben kiegészítő, részben kiváltó tartalommarketing. HRENKO workshop tartalommarketing előadás A WordPress motor, amivel mi is dolgozunk, kiváló alapot biztosít a hatékony SEO-hoz és tartalommarketinghez, és az alapvető szabályszerűségek betartása mellett az alábbi tényezőkre kell odafigyelni az oldal felépítése során:

1. Értékes tartalmat vigyünk fel az oldalunkra, a megfelelő kulcsszavakkal (de ezeket természetesen elosztva)

2. Kiváló felhasználói felületet biztosítsunk a látogatóknak (navigáció, olvashatóság, kiemelt elemek megfelelő elhelyezése)

3. Legyen reszponzív a megjelenésünk (ez biztosítja a megfelelő felhasználói élményt minden platformon és mint tudjuk, már a Google szemében is szerepe van)

Sokan élnek abban a hitben, hogy egy-egy kulcsszóra mindenáron az első helyezést kell megszerezniük, de ez tévedés – egyrészt, ilyet senki nem garantálhat komolyan, másrészt a forgalmat összességében, a long tail hatással együtt érdemes kalkulálni. Egy kis kísérlet keretében András azt is lemérte, illetve élőben demonstrálta, hogyan lehet mérni a Google Analyticsben valós időben a mobilos forgalmat. Mint látható, egy blogbejegyzésben csak nagyon szűken lehet összefoglalni, mi mindennel foglalkozunk egy ilyen workshopon – egy-egy téma önmagában is megér egy önálló blogbejegyzést, itt csak ízelítőre van lehetőség. --- Foglalkozni biztosan fogunk még ezekkel a témákkal előadásokban és írásokban is, így azt ajánljuk, ha felkeltettük az érdeklődésed, figyeld a blogunkat, iratkozz fel rá RSS-ben, mivel hamarosan hírt adunk a legközelebbi, továbbra is ingyenes Online Marketing Inspirációk workshop programjáról.
blog