Menü

Így írj céges blogra bejegyzést!

A tartalommarketinggel foglalkozó legutóbbi workshopunkon sokat érveltem a céges blogolás mellett, de arra már nem maradt idő, hogy a blogolás munkafolyamatával foglalkozó tanácsokat elmondjam. Ezt szeretném bepótolni most: gondolom, egy céges blogon is sokan szívesen olvasnak arról, hogyan kell megírni egy bejegyzést. Főleg azok, akiknek az írás – egyébként – nem kenyere. Az egyszerűség kedvéért pontokba szedtem a teendők listáját: ez a prezentációban egyetlen dián elfért, de bőven lehet beszélni róla. Igyekeztem azért a lehető legtömörebben összefoglalni mindent. Íme tehát a nagyon is gyakorlatias útmutató céges blogoláshoz 13+1 pontban:

1. Találd ki, kihez akarsz szólni!

A tartalommarketinggel kapcsolatban – aminek a blogod is része, optimális esetben – rendszeresen hangsúlyozzuk a pontos célzást, a buyer persona meghatározását. Még ha nem is állítottad fel egész pontosan ezeket a personákat – egyébként miért is nem? Ha csak egy mód van rá, végezd el ezt a munkát még a blogolás előtt -, akkor is el tudod dönteni, kihez szeretnél szólni és milyen céllal. Az a meghatározás, hogy „a vásárlóim”, vagy „a potenciális ügyfeleim”, egy blogbejegyzésnél már többé-kevésbé elég, ha, és csakis akkor, ha, tudod, hogy az ügyfeleid sokat keresgélnek a neten és befogadókészek sokféle témára. Azért írom ezt, mert nekünk egy online marketinges bloggal viszonylag könnyű dolgunk van. Blogposzt persona meghatározás Neked lehet, hogy nem ennyire, ezért érdemes pontosan belehelyezkedned az elképzeld ideális fogyasztó szerepébe, és végiggondolni, milyen kérdések foglalkoztatják, mit olvasna szívesen, mit tud hasznosítani. Az sem lényegtelen kérdés, milyen hangnemben, milyen stílusban érdemes szólni hozzá, hogy a lehető leginkább vevő legyen a témádra. Ennek megfelelően kell írnod: a legegyszerűbb az, ha elképzeled, hogy veled szemben áll az ügyfél, és el kell magyaráznod neki azt, amiről írni szeretnél. Így biztosan nem tévedsz sokat, és bár az írás más, mint az élő beszéd, a blog közvetlen, kötetlen stílusa megengedi, hogy kis finomítással azt vesd papírra, amit egy életszerű szituációban is elmondanál. (A buyer personák feállításáról egy kicsit bővebben itt olvashatsz, a tartalommarketingről készült interjúnkban, vagy a Soreo.biz blogján: A szövegírástól a tartalomstratégiáig.)

2. Adj egy munkacímet!

A következő lépésben fókuszálnod kell a témát. Ha rendszeresen blogolsz, egy rakás feljegyzésed lesz mindenféle, a nap legváratlanabb pillanataiban eszedbe villanó témaötletekkel, mellettük pedig egy egész listád azokból, amelyeket egyedül, vagy a kollégákkal együtt a kimondottan erre szánt időben dolgoztál ki. Akár egy ilyen feljegyzésből, listáról, akár egy hirtelen ötletből választottál témát, adnod kell neki egy gyakorlatias, leíró munkacímet, ami kijelöli számodra, hogy miről írj a bejegyzésben pontosan. Ez az első lépés, hogy az ötletből valami megvalósult írás szülessen – lehet, sőt valószínű, hogy kicsit el is fogsz térni az eredeti ötletedtől.

3. Írj egy figyelemfelkeltő bevezetőt!

Egy rövid, maximum 3-4 mondatos bevezetővel még jobban kijelölheted magad számára a bejegyzés kereteit. Ebben a kicsit összefoglal ó, kicsit figyelemfelkeltő szöveggel meg is bizonyosodhatsz róla, hogy elég érdekes-e a téma, amit választottál. Ha nem tetszene a kiválasztott personádnak, akkor dolgozd át, vagy válassz másikat!

4. Szedd pontokba, miről szól!

Ezt nem kell hosszasan magyarázni: készíts egy pontokba szedett vázlatot arról, hogy mit fogsz kifejteni részletesen a bejegyzésben. A legjobb, ha ezek a pontok olyan kérdő mondatok, amelyeket megválaszolsz majd az írásodban. Térj ki minden fontos részletre, de azért ne bonyolítsd túl a listát. Célszerű a nehezebb témákat kijegyzetelni hozzá egy kicsit, hogy mindennel készen állj az íráshoz.

5. Van még kérdésed? Ha kell, kutass!

Olvasd végig az előző pontban megírt vázlatodat, és gondold végig gyorsan, hogyan fogsz választ adni az itt feltett kérdésekre. Ha nem tudsz mindent megválaszolni, mert előfordulhat, hogy a vázlatkészítés vetett fel számodra is új kérdéseket, jegyezd fel ezeket és kutasd ki a válaszokat! A legjobb, ha valakivel tudsz ezekről konzultálni a cégedből, hiszen a bejegyzés akkor a legjobb, ha első kézből ad át tapasztalatot. De az is lehet, hogy egy statisztikára, vagy valamilyen cikkre van szükséged, amit nemrég olvastál. Itt az idő előkeresni ezt, és kijegyzetelni belőle mindazt, ami megválaszolja a nyitva maradt kérdést.

6. Írd ki magadból a témát!

Blogolás - kép Hányd tele a papírt betűkkel! Na, jó, valószínűbb, hogy egy szövegszerkesztőt fogsz használni, de a lényeg ugyanaz: most, hogy végiggondoltad, kijegyzetelted, felvázoltad miről szeretnél írni, nincs más dolgod, mint hogy kiírd magadból. Lehetőleg egy ülésben, első nekifutásra - az a legjobb, ha azonnal el tudsz merülni az írásban.

7. Szedd rendbe a szöveget!

Most jön a neheze. Ismét neki kell állnod, hogy átfésüld a szöveget. Ebben a lépésben több teendőd is van:

- természetesen ki kell javítanod a helyesírási hibákat,

- át kell fogalmaznod azokat a részeket, amelyek nem elég érthetők a célközönséged számára (emlékezz az egyes pontra: kinek is írsz? ezt végig szem előtt kell tartanod!)

- tagolnod kell a szöveget köztes címekkel, behúzásokkal, mindenféle olyan tagolással, ami segíti a befogadást.

A szöveg utólagos feldolgozása azért is fontos, mert amikor kiírtál magadból mindent, valószínűleg kicsit eltértél a jegyzeteidtől. Itt az idő ebbe vagy abba az irányba korrigálni: lehet, hogy nagyon elkalandoztál, és ki kell húznod néhány szövegrészt, de az is lehet, hogy ösztönösen jobban írtad meg a témát, mint ahogy felvázoltad. Akárhogy is van, nézd meg, honnan hová akartál eljutni, és addig dolgozz rajta, amíg ezt maradéktalanul el nem érted. Ha ezzel elkészültél, felviheted a szöveged a CMS rendszerbe (ha ezt a feladatot te magad végzed).

8. Illusztráld a blogbejegyzést!

Ha összeállt a megfelelően tagolt szöveged, ideje képeket, illusztrációkat keresni hozzá, és ezeket beilleszteni a megfelelő helyre. Minél több illusztrációd van, annál élvezetesebb lesz a bejegyzésed, főleg, ha grafikonokat, magyarázó ábrákat és érzelmekre ható, de a témához kapcsolódó képeket találsz a szövegedhez. Ne sajnáld erre az időt! Nagyban növelheti a bejegyzésed eredményességét.

9. Tedd rendbe a meta adatokat!

Aprólékos, kellemetlen feladat a következő: el kell készítened, be kell állítanod minden olyan meta adatot, amelyek szükségesek a megfelelő SEO-hoz, Facebookos megjelenéshez, illetve magához a publikáláshoz. Mire gondolok? A bejegyzésednek valószínűleg van egy kategóriája, amelybe be kell sorolnod, fel kell címkézned, meg kell szerkesztened a rövid ajánlóját, ha az kikerül valahová az oldaladon, hiszen megfelelő hosszúságúnak kell lennie, és lehet, hogy egy kiemelt képpel is el kell látnod, ami indexképként jelenik majd meg – ezek olyan alapfunkciók, amelyeket egy WordPress blog is nyújt. Ha te magad foglalkozol a SEO-val, meg kell szerkesztened a cikk optimalizált címét és leírását, valamint lehet, hogy külön be kell állítanod a Facebooknak szükséges OG képet és címet, leírást. Ez attól függ, milyen pluginokat használsz. Blogolás - finomhangolás Itt jön az a SEO-s feladat is, hogy megnézd, szerepelnek-e a legfontosabb kulcsszavaid a szövegben, és ha kell, elhelyezd azokat a köztes címekben és a bekezdésekben. Manapság már azonban nem lehet ezzel nagyban befolyásolni a SEO-t: ha elég alaposan, céltudatosan írtad meg a témát, akkor a lényeges kulcsszavak és kifejezések szerepelnek benne, ezeken sűríthetsz egy kicsit kulcsszavak óvatos hozzáadásával.

10. Helyezd el a CTA-t!

Az előadásomban beszéltem róla, hogy a blogbejegyzést valamilyen céllal írjuk. A meta adatok megszerkesztése után gondoskodnod kell róla, hogy a CTA, vagyis Call to Action, ami maradásra bírja az olvasóidat, vagy leadet generál számodra, bekerüljön a blogbejegyzésbe. Lehet, hogy ez automatikusan megvalósul, de lehet, hogy neked kell egy hírlevél feliratkozó formot, letöltési linket, vagy az ajánlott további blogbejegyzések, aloldalak linkjeit beállítanod a bejegyzés mellett.

11. Nézd át még egyszer utoljára!

Ideje még egyszer, az elejétől a végéig alaposan átnézni a bejegyzést. Ha bármilyen hibát, elütést, rossz helyre került képet, kilógó pixelt találsz, azt tedd rendbe.

12. Adj egy igazán ütős címet!

Ha mindezekkel megvagy, lényegében elkészült a bejegyzésed, de egy nagyon fontos mozzanat még hátra van: írd át a munkacímet valami olyanra, amit biztosan lekattintanak a lehetséges olvasóid! Gyakran csak a legvégén, az egész munkát egyben látva jut eszedbe az az igazán ütős cím, amit ehhez el kell sütnöd.

13. Élesítsd ki!

Elérkezett a boldogság pillanata: kiélesítheted a bejegyzést! Gyönyörködj benne pár másodpercig, azután fejezd be a munkát, mégpedig azzal, hogy

+1. (14.) Posztold ki, terjeszd, hirdesd meg!

Blogbejegyzés terjesztése Gondoskodnod kell ugyanis a bejegyzésed terjesztéséről: posztold ki a Facebookodra, Twitteredre, a csoportokba, ahol érdekes lehet, vagy ha valamilyen nagyon határozott célod van vele, boostold meg/hirdesd meg. Lehetőleg minden csatornán a megfelelő mérőkódokkal ellátva, hogy pontosan tudd, honnan érkeztek a konvertáló látogatóid (akik engedelmeskedtek a CTA-dnak, vagy akár vásároltak is). Ezek után természetesen foglalkoznod kell az utóéletével is, figyelni a visszajelzéseket, kommenteket, de ez már a community management része, nem közvetlenül a blogolásé. --- Bonyolultnak tűnik? Elsőre talán igen, mint látható, egy jól kidolgozott cikk megírása igen összetett feladat. A megfelelő mennyiségű időt rá kell áldoznod, és meg kell találnod azokat az időszakokat is, amikor a legjobban tudsz írni – én például késő délután és kora este -, hogy eredményesen kiírj magadból minden lényeges témát, amit menet közben összegyűjtöttél. Akár rövid bejegyzéseket gyártasz napról napra, akár havi 1-2, alaposabb cikket dolgozol ki ezzel a módszerrel, nagyon sokat fogsz profitálni a blogolásból, ha kitartóan csinálod. Így aztán, ha érzed magadban az affinitást, hogy blogolj, netán másoknak írod a bejegyzéseket, rajta: menj végig minden alkalommal ezen a listán és bele fogsz jönni. A tapasztalataidat pedig oszd meg velünk kommentben!
blog