Menü

Karácsonyi inspirációk workshopja

December 16.-án tartottuk 2015 utolsó Online Marketing Inspirációk workshopját, ahol ezúttal a téli ünnepkör köré szerveztük a programot. Az ünnep jelentősége mellett mindenki tudja ugyanis, hogy gazdasági szempontból a tél az év legjelentősebb időszaka, a többség mégsem (vagy éppen pont ezért) készül rá idejében. Ugyan az idei szezon már rég elkezdődött és nagyban folynak a karácsonyi kampányok, tippjeinket jövőre is bevetheted, így talán nyugodtabban vészelheted át az év végi hajrát. Ráadásul gondoltunk az alaposan tervezőkre is, nekik a januári holtszezonra adtunk inspirációt. Mivel ezúttal egy szűkebb létszámmal operáló, családiasabb jellegű workshopot tartottunk, sajnos kevesebb helyet tudtunk biztosítani, így sokan lemaradtatok, de összefoglalónkból minden lényegi információt megtudhatsz. Jövőre pedig remélhetőleg találkozunk! :) Első előadónk Borissza Kitti volt, aki alapvetően marketinggel foglalkozik , témájával viszont a társadalmi felelősségvállalásra koncentrált, hiszen üzleti- és magánéletében is nagyon fontos témának tartja, hogy mindannyian tegyünk a fenntartható fejlődésért. Előadásából kiderült a CSR stratégia kialakításának fontossága, amihez számos példát is biztosított, hiszen sokan védekeznek azzal, hogy nincs pénzük arra, hogy adakozással tegyenek jót. Kitti kifejtette, hogy a jó cselekedetekkel bizony pénzt is spórolhatunk. Meglepett? Pedig bizony, ha lekapcsolod a feleslegesen égő villanyt, szelektíven gyűjtöd a szemetet vagy az előre csomagolt élelmiszerek helyett inkább hazai termelőktől vásárolsz a piacokon, jót teszel a jövő nemzedékeinek, a természetnek és még a pénztárcádnak is. Legjobb ha mindezt cég szinten teszed, de persze nem jelenti azt, hogy ha megteheted, ne támogasd összeggel is a jó célokat! A megfelelő CSR stratégiához mindössze három dolgot kell megvizsgálnod: 1. Milyen támogatandó terület illik a céghez? 2. Milyen téma fontos neked? 3. Mik fontosak a vevőidnek? Így nem csak az ünnepek fokozott érzelmi töltete miatt, hanem egész évben viselkedhetsz felelősen és tehetsz jót.

Borissza Kitti

Második, immár visszatérő vendégünk, Bedi Viktor volt, aki mesélt a vizuális elemek fontosságáról, hiszen az egyik legnagyobb stock ügynökség, az 123RF képviseletében érkezett. A prezentáció vázolta, hogy az ünnepi időszakban milyen trükkökkel dobhatjuk fel a céges anyagokat, illetve kitért arra is, hogy napjainkban már nem szükséges a hagyományosnak mondható karácsonyi giccsre gondolni. Elegendő lehet akár egy árnyalatnyi utalás, egy ötletes részlet vagy egy jól kitalált humoros momentum, ami az ünnepre emlékeztet. Sőt, ezek akár hatékonyabbak is lehetnek, hiszen kitűnnek a rénszarvasos-hógömbös tömegből. Az ünnepi vetület mellett Viktor persze kitért az örök érvényű kérdésekre is, mint mondjuk a céges anyagokban használt jogtiszta tartalmak fontosságára és stock képekkel kapcsolatos sztereotípiákra is.

bedi viktor

Harmadikként egy új előadó, Nagy István prezentált az egybegyűlteknek. István a MirMortól érkezett, ahol elsősorban az online ügyfélkezelés hatékonyságának növelése a céljuk.

Témája különösen aktuális volt most, hiszen az ünnepi időszakban a szokásosnál is többet számít, hogy hatékonyan kezeld a potenciális vevőket, illetve az esetleges panaszokat. István elmondta, hogy az általuk fejlesztett speciális rendszerrel nem ritkán fordul elő, hogy panaszból elégedett vevőt varázsolnak.

Mesélt továbbá a pop up, last chance ablakok, smart put modulok és további bővítmények relevanciájáról. Ezek használata főképp webshopok esetében lehet elengedhetetlen, de bármilyen online business sikerrel alkalmazhatja őket. Ne aggódj, ha most lemaradtál, István remélhetőleg belép a visszatérő előadók közé.

nagy istván

Pogátsnik Lacit már tősgyökeresként üdvözöltük. Az Origo kampány managere ezúttal negyedikként állt színpadra, és az ünnepek utáni holtszezonra adott tippeket, amikkel jól indíthatjuk az évet, karácsonykor ugyanis mindenki tud eladni, de a január már nehéz kérdés. A megoldáshoz ezt az öt tippet adta:

1. Építs listát: A karácsonyi mozgalmas időszak alatt gyűjtsd össze vásárlóid lehető legtöbb adatát, így sokkal jobban jössz ki, mintha máskor csinálnád és akár már a következő karácsonyt is megalapozhatod.

2. Használj remarketinget: az előző pont is éppen ennek elősegítésére szolgál. A remarketinggel ugyanis újra megcélozhatod azokat, akik legalább egyszer már érdeklődtek utánad vagy a terméked iránt.

3. Kezeld a problémákat: Decemberben bármi megtörténhet, akár egy panaszosból is varázsolhatsz elégedett ügyfelet, ha eléggé felkészíted a kollégákat.

4.Tartalékolj: Hirdetések szempontjából sokszor a december az év legdrágább hónapja, de költeni máskor is kell. Tegyél félre a kevésbé forgalmas hónapokra is.

5. Vásárolj be: A hirdetési felületek januárban jóval kedvezőbben megszerezhetők. Így, ha tartalékoltál, a negyed éves, fél éves hirdetések még jobb áron lehetnek elérhetőek.

Pogátsnik László

Végül, de nem utolsó sorban Tibola Vera érkezett hozzánk, aki tervező grafikus, ám most egy közösségi médiás témával készült. A fő kérdése az volt, hogy vajon fent van-e a Mikulás a Facebookon? Ez elsőre komolytalannak hangzik, de a modern kor gyerekei is ott töltik idejük legnagyobb részét, így érdekes megvizsgálni a rájuk és az ünnepekre tett social hatást.

Vera a Tesco karácsonyi kampányán keresztül mutatta be, hogy bizony a legendáknak is van helye az arckönyvön, úgyhogy jövőre talán már ti is ott írjátok a gyerekek kívánságlistáját. :)

Tibola Vera

Ezúton is köszönjük az előadók felkészültségét, Nektek pedig, hogy eljöttetek! A meglepetésnek szánt könyv nyertesének gratulálunk, és előre is kellemes ünnepeket kívánunk!

Egy pici még van az évből, úgyhogy ha inspirációra vágysz, csatlakozz Facebook csoportunkhoz akár most, de jövőre mindenképp tarts velünk!

blog