Menü

Látá az Úr, hogy ez jó: a Tibi atya jelenség

Tibi atyát mindenki ismeri és mindenki kíváncsi a titkára, azonban hogy ki is ő valójában, csak nagyon kevesen tudják. Mivel úgy gondolom, hogy bár az atya nem feltétlen közvetít jó példát, az őt megalkotók viszont annál inkább, így most egy hosszabb bejegyzést szánok nekik. Fiatal srácoknak, akik a polgári foglalkozásból kilépve, a papi reverendát magukra öltve alakítják Tibi atyát a közösségi média felületein.

Hogy kezdődött?

A kezdetek kezdete még egy másik humor oldalhoz, az Exszakaszhoz kötődik, ahol egyszer a fiúk bizony túlzásba estek kissé, és az akkoriban még nem túl nagy rajongótábornak is kikerekedett a szeme... Ezt a ballépést kívánták azzal orvosolni, hogy létrehozták az első Tibi atya posztot, amiben elnézést kértek az előző bejegyzésért és bejelentették, hogy az oldal új adminisztrátora az atya lesz. Tibi atya akkoriban még Máriakálnokon lakott, de ezt a község lakói és a polgármester sem nézte jó szemmel, így elűzték a papot ministránsaival együtt. Az eset nem várt nyilvánosságot kapott és még a kereskedelmi televíziók híradójába is bekerült. Ezzel pedig elkezdődött a történet, hiszen látta az Úr, hogy ez jó és vitte, vitte a bort ivó és víz helyett pálinkát prédikáló atya hírét. Tibi atya kitalálói sokáig meg is húzódtak a szentség árnyékában, ám ahogy nőtt a népszerűség és minden marketinges az ő sikereiket áhította, szép lassan kénytelenek voltak felfedni kilétüket. Ez persze édes teher volt, hiszen Máté, Bence és Dömötör egyről a kettőre váltott rocksztár üzemmódba. Ismertem már a srácokat korábban is, de legutóbb az Origo Üzletrész Direkt egyik rendezvényén futottam össze Dömével, ahol a baráti italozások után végre saját szememmel is láthattam az áhítatot, ami az atya megjelenését övezi. Erre pár napra zajlott az idei első Online Marketing Inspirációk Workshop, ahol Tóth Mátét, az orvosból lett ministránst (Tibi atya megálmodóját és megtestesítőjét) láttuk vendégül - nem kisebb sikerrel. Tibi atya Tóth Máté

100% organikus elérés, de hogyan?

A fiúk egybehangzó véleménye szerint nincs válasz a leggyakrabban feltett kérdésre. Vannak alapvetések, amiket betartanak, de ez semmiben nem különbözik bárki más oldalától. Esetleg annyiban, hogy a filozófiájuk nem mindennapi: pusztító alpáriság egy csipetnyi intelligenciával, görbe tükör az egész magyar valóságnak. Tibi atya felfutását a Humbák Művek Kft. és az első pesti Fröccskocsma megalapítása követte, amely már kész branddel születhetett meg, hiszen az atyát már mindenki ismerte. A kocsma, mint tevékenység ugyan nem startup, de egy háttérszeméllyel megtoldva azzá vált, és bár a kocsma (különböző komplikációk miatt) azóta nem üzemel, sikerült újat alkotni, és a törzsközönség szempontjából mégis sikeresnek tekinthető, hiszen az oda járók azóta is követelik, hogy valamivel pótolva legyen.

A titok

Mátéék szerint a titok abban rejlik, hogy sokkal kevesebbnek adták el magukat, mint amik és ez pozitív csalódáshoz vezetett. A pet palackban árult borról ugyanis valljuk be, nem a minőség jut eszünkbe, de az általuk árusított nedű bizony termelőtől származik, nem a tablettás tasakból. Ráadásul fontosnak tartják kiemelni, hogy továbbra sem a pénzről szól náluk a dolog, bár ez gyakori kritika, de továbbra is élvezik a munkát. A termék és a szolgáltatás együttese számukra a maximális siker. Ugyan egy következő kocsma megnyitása (amivel céljuk a koncepció nélküli késdobálók és belvárosi krimók semmitmondó, kultúra nélküli tevékenysége helyett valami ezzel ellentéteset alkotni, törzshellyé válni), sőt könyvkiadás is tervben van, az atya szentélyét semmiképp sem tennék pénzzé.

A veszély sem az égből sújt le

Az atya megosztó személyiségéből kifolyólag több oldalról érik őket támadások, de szerintük a karaktergyilkosságtól sem kell félni, hiszen a máriakálnoki kitiltás is jól sült el végül. Az a benyomásuk, hogy érdemes bevállalósnak lenni! Tibi atya egy életérzés, nem akarnak belőle többet csinálni, nem cél a hatalomra törés, persze nem gond, ha úgy lesz, de nem vetik alá a brandet, az atya személyét a profitnak. Amit viszont komoly veszélynek tartanak, hogy sokan próbálnak úgy hasznot húzni a karakterből, hogy a filozófiát és a mögöttes gondolatot viszont nem tartják szem előtt. Van példa Tibi atya képével árusított minőségtelen ital árusítására, kamu blogokra és hamis profilokra. Bár ezek a negatív hatások nem érintik közvetlenül a lojális törzsközönséget, de brandromboló hatásuk egy kevésbé hűséges bázisnál jelentős károkat okozhat.

Tibi atya Tóth Máté

A korai időszakra vonatkozóan ugyan tényleg nem volt szó tudatos marketing tevékenységről, de most, hogy az oldalon túl tervben van a kocsma, készül a könyv és szépen menetel a merchandising, nem lehet tagadni, hogy ha Tibi atya nem is, de a Humbák Művek Kft. jól megalkotott gépezet, amit megfontoltan irányítanak. A fiúk morál, lazaság és a munka szeretete szempontjából is élő példaként szolgálhatnak. Dicsértessék!
blog