Menü

Még a kajának is kell marketing - Íme a legszebb ételfotók

Enni mindenki szokott, sőt egyre tudatosabban táplálkozunk, ám marketing manapság mindennek kell, még az ételeknek is. Senki sem fogja azért megvenni az általad gyártott felvágottat, mert szükséges a szendvicséhez, senki sem fog azért az éttermedbe betérni, mert pont éhes. Sajnos vagy nem sajnos manapság alapvető igazság: a legtöbb esetben csomagolás alapján döntünk. Persze itt ne csak arra gondolj, hogy dobozban vagy tasakban árulod-e mondjuk a napon szárított paradicsomot, hanem arra is, hogy az étlapon, a hirdetéseidben, a közösségi médiában vagy éppen a tányéron hogy mutat egy-egy fogás vagy alapanyag. Ezt ráadásul további erősíti az, hogy manapság már a legbénább tejbegrízt is megörökítjük a képmegosztó portáloknak hála, vagyis az ételfotók készítése is művészetnek számít már. Amennyiben te is imádod a #foodporn képek nézegetését, viszont nem szeretnél néhány túlfőtt zöldség látványától rosszul lenni a nap hátralevő részére, hanem valami többre vágy, esetleg pont élelmiszerekkel foglalkozol, ne adj isten étterem tulajdonos vagy, akkor mindenképp nézd végig a következő képeket, ahol ráadásul egyből tippeket is adunk, hogy magad is alkalmazhasd a technikát!

Király a kollázs

Számos késztermék esetében fontos tényező az, hogy miből is készül. Ahelyett, hogy 6-os betűméretben közölnéd valahol a lap vagy a csomagolás alján (ez persze elengedhetetlen), miért ne tüntethetnéd fel egy impozáns képen már a hirdetés részeként? Pontosan ezt a technikát alkalmazta a Birch&Waite's is a különböző, prémium minőségű szószai reklámozásánál. Hát nem étvágygerjesztő? Egy sima flakonhoz képest mindenképp az!
Plusz tipp, hogy ha éttermed van, alkalmazhatod a technikát a különböző fogások esetében is. Felejtsük el a '80-as évek szagú, laminált lapok közé beszorított, tányér széléről lelógó bécsi szeletek képét és legeltessük a szemünket valami újon és izgalmason. Meg fogja lepni a vendégeket, de értékelni fogják a kreativitást.

ételfotók

Legyen mozgalmas

Az evés nem unalmas. Ízek, textúrák, forró és hideg váltakozása, illatok - már ennyitől összefutott a nyál a szánkban. Ha valami finomat enni izgalmas, miért lennének hát pont az ételfotók uncsik? Tudjuk, hogy a kevesebb néha több, de ebben a témában imádjuk a dőzsölés hangulatát keltő, kissé zsúfolt, dinamikus képeket. Fröccsenjen, sercegjen, gőzölögjön, csorogjon le, legyen tele az a tányér, hogy már csak a látvány miatt is kedvet kapjon az ember!
Extra ötlet, hogy amennyiben hosszabb szöveget is szeretnél elhelyezni egy ilyen mozgalmas képen, használj valamilyen pop-up színt a szövegdoboz háttérének, így olvashatóbb lesz a végeredmény és fel is dobja a kompozíciót. Rövidebb szöveg esetén a Clyde's megoldása tökéletes.

ételfotók

ételfotók 9

Ne félj a színektől

Ha már a színeknél tartunk, használd őket! Az egészséges, természetes ételek többsége gyönyörű színekben pompázik, gondolj csak bármilyen zöldségre vagy gyümölcsre, (bocsi vegák) a nyers hús szép pirosas árnyalatára. Önmagában már ez is elég lehet, de ha ránk hallgatsz, feldobod egy extra háttérszínnel, amivel kiemelheted az alapanyagok harsányságát pont úgy, ahogy a Pearfisher is tette ezeken a csomagolásokon és ételfotókon.
Érdekesség, hogy a napsütötte narancs éppúgy átjön a citromsárga háttéren, mint a vérvörös héjú alma zöld színnel párosítva, úgyhogy nyugodtan lehetsz bátor, váratlan párosítások is működhetnek.

ételfotók 3

Természetes és nagyszerű

Picikét ellentmondunk magunknak, de az egyszerűbb ételfotók is lehetnek csodásak. Persze nem a kreativitás elhagyására gondolunk, hanem arra, hogy nézzen ki úgy a fotód, mintha épp csak kiborult volna a bevásárlószatyor. Mind tudjuk, hogy az ilyen képek elkészítése az egyik legnehezebb és sokszor többórás rendezgetés előzi meg az első exponálást, de a célközönség nem erre fog gondolni. Egy ilyen kompozíció elegáns, könnyed és szemet gyönyörködtető.
Ha megengedsz egy tanácsot, kézírásra hajazó betűtípust párosíts hozzá, hogy még inkább az "á csak idedobtam ezt a három citromot és lefirkáltam két sort" életérzést erősítsd. Zabálni fogják!

ételfotók 4

Egy kis üres tér

Mi a legnagyobb dicséret egy étellel kapcsolatban? Hát az, ha elfogy. :) Előlegezd meg magadnak ezt a bókot és a nagyszerű ételkölteményed megörökítését kezdd rögtön a felénél. Remek módja a finomság bizonyításának, ha a hirdetésed vagy mindössze közösségi portálon megörökített harapnivalód esetében, ha elfelezed vagy egyszerűen megeszed. Persze csak annyit, hogy legyen mit lefotózni! Imádjuk ezt a képet itt és legszívesebben mi is belekanalaznánk az ínycsiklandó pitébe, de helyette sajnos csak sóvárgunk érte...
Ha használod ezt a technikát, a szöveget a negatív térbe helyezd, hiszen az emberek szeme az üres felületre vándorol magától is, hát még ha odavezeted.

ételfotók 5

Hangulat teremtés

Minden étkezésnek van hangulata. A reggelizés sietségének, hétvégén pedig pont az elnyújtottságának, a vacsorák meghittségének vagy a családi ebédek vidámságának mind olyan atmoszférája van, amit egyszerűen át lehet adni.

Nem nagy agysebészet, de mégis rettentő hatékony, ha az ételeket egy történet, egy jelenet keretébe foglalod. Például, ha természetes élelmiszereket forgalmazol, párosítsd egy piknik sztorijához, ahogy az a képen is megvalósult. Csodás, vidám hangulat, ami ráadásul az évszakhoz is passzol, az ételek pedig gyönyörűek.

A tanácsunk az, hogy menjünk el piknikezni a hosszú hétvégén! :P

ételfotók 6

Engedd el a fantáziádat

A főzés művészet, a fotózás szintén. Legyen hát művészi a tálalás is! Ez a két fotó annyira szép és olyannyira magukért beszélnek, hogy egyszerűen nem tudunk mit hozzáfűzni. Amennyiben te is vagy ennyire kreatív, ne tartsd vissza és oszd meg velünk kérlek!

ételfotók 7 ételfotók 8

Mixelj

A sokoldalúan használható alapanyagok esetében működhet a legjobban, ha szembeállítod egymással a lehetőségeket. A So Good mandula és kókusztej terméke például pont erre egy példa, az általuk készített ételfotók pedig nagyszerűen szemléltetik a felhasználási lehetőségeket. Illetve azok közül néhányat. Ötletes, izgalmas, remek munka!
Amennyiben a te terméked nem ennyire széles körben felhasználható, játszhatsz például a napszakkal, a cukros és cukormentes verzióval, de bármilyen ellentéttel tulajdonképpen. A lényeg, hogy legyen kontraszt.

ételfotók 10

  Nos, reméljük sikerült egy kis inspirációt átadni és talán a szemed sem kopog nagyon a képek nézegetése után. Ha mégis, akkor dobj be gyorsan valami finomat, aztán csatlakozz hozzánk az Online Marketing Inspirációk csoportba Facebookon, ahol hasonló bejegyzéseket olvasgathatsz. Persze szigorúan az ebédszünetben. :)  

Food. Love it? You’ve never seen it look like this. We can promise you that.

blog