Menü

Megint frissít az Instagram - Nem fogsz örülni neki...

Elfelejthetjük a szeretett kronológikus rendszert, ugyanis az Instagram is beveti a Facebookról már jól ismert, és sokak által utált algoritmust a saját hírfolyamában is. Magyarul ezentúl nem időrendi sorrendben látjuk majd az általunk követett felhasználók megosztásait, hanem az algoritmus szelektál majd helyettünk. A Facebookon kezelt Insta hirdetések után persze nem meglepő, hogy egymásra hajaz a két felület és frissít az Instagram is, de ennek legkevésbé a felhasználók örülnek. A hivatalos bejelentésben egyből fel is vették a védekező állást és azzal indokolják a döntést, hogy:
a felhasználótábor növekedése miatt egyre több posztról maradunk le, nehéz lépést tartani a rengeteg megosztással.
Azt is hozzáteszik, hogy egy megosztás sem fog „eltűnni”, mindössze más lesz a sorrend, így mindenki fotóját meg tudjuk majd nézni, csak sokat kell hozzá görgetni a hírfolyamban... Az Instagram pedig felhaszálókként azokat a posztokat helyezi előtérbe, amit a korábbi aktivitás tükrében relevánsnak ítél. Fontos kérdés továbbá az is, hogy ez az egész mit is jelent majd az Instagramon jelen lévő cégeknek, márkáknak. Hiszen kiszámíthatatlanná válik, hogy hány emberhez is jutnak majd el a posztok. A problémát valószínűleg a már említett hirdetések oldják meg, illetve várható ezen a felületen is a tartalomkészítés jelentőségének növekedése. Ha ugyanis a jövendőbeli algoritmus azt fogja látni, hogy a felhasználók gyakran reagálnak az adott márka képeire, akkor valószínűleg úgy fogja értékelni, hogy az a csatorna érdekli a felhasználót, így többször mutatja majd meg a feedben. Az algoritmus bevezetésére egyébként néhány hónapot még várni kell.

Amennyiben hasznosnak találtad ez a bejegyzést és a jövőben is szívesen olvasnál hasonlókat, csatlakozz a Facebook csoportunkba!

Instagram feeds to evolve into algorithmic territory: are you ready?

blog