Mi a közös Katy Perryben, a CNN-ben és a TEDben?

Szerző: Jakus Dóra,
WordPress Katy Perry

Első ránézésre talán semmi, pedig sorolhatnánk még tovább: Kim Kardashian, Flickr, Sony Music, Rolling Stones, NBC, a LinkedIn vagy éppen Tom Jones. Szinte biztos, hogy bárki tud a személyekhez arcot, a cégnevekhez pedig brandet, terméket társítani. A sztárok híresek, sikeresek, gazdagok és közkedveltek, a vállalatok pedig milliós bevételekkel dolgoznak világszerte.

Rövid gondolkodás után, sőt szinte rögtön tudunk számos olyan jelzőt, ami közös bennük, de van még egy nagyon fontos! Ez nem más, mint hogy mindegyikük honlapját egy szoftveren keresztül kezelik.

Ez a csodafegyver nem más, mint a WordPress, egy nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszer, egy számtalan funkciót magába foglaló, modulárisan felépített publikációs platform. Mostanra a világ top egymillió weboldalából 16,7% WordPress alapú és az új weboldalak 22%-a szintén WordPress-el készül, pedig bőven akad hasonló platform. A két legnagyobb rivális a Drupal és a Joomla…, illetve erről már csak múlt időben beszélhetünk, hiszen 2007-től a WP toronymagasan átvette az irányítás. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a WP a legnépszerűbb tartalomkezelő rendszer ma az interneten, 140 milliónál is több letöltéssel operál! Érdekesség, hogy a tendencia világszinten és országokra lebontva is helytálló, így a kisebb magyar felhasználói piac miatt sem kell aggódni, hiszen a számok nem hazudnak, nálunk is a WP a legmenőbb.

WordPress Rolling Stones

De miért is? A siker legkézenfekvőbb titka a gyors letöltésen (a versenytársak idejének csak a fele) és a felhasználóbarát kezelhetőségen túl az, hogy nem kell hozzá HTML szakértelem, illetve a már említett moduláris felépítés. Ennek hála tökéletesen testreszabható a felület, de korántsem csak a beépített template-ekkel lehet dolgozni, hanem szinte bármilyen témát ráhúzhatunk a vázra, ámbár a 2000 letölthető sémából könnyen megtalálhatjuk a kedvünkre valót. Ez a Drupal esetében 1800, a Joomla viszont mindössze 900 sablonnal rendelkezik.

A forráskód nyíltságából fakadóan ténylegesen szabadon alakítható a profil, így saját igényeinkre szabhatjuk, ha kellő tudással és/vagy türelemmel rendelkezünk hozzá. A különböző bővítményeknek (jelenleg több, mint 27 000 ingyenesen letölthető, a Joomlanál ez csak 7 000), a beépíthető widgeteknek, a többfelhasználós verziónak és a mobil-operációs rendszereken (WebOS, Android, iOS, Windows Phone és BlackBerry) való elérésnek köszönhetően egyformán alkalmas blogok vagy business profilú oldalak kezelésére is, amik aztán bárhonnan managelhetők, ahol van internet.

Ráadásul mivel standard, tehát átadható, nem egyedi CMS-ről van szó, így az oldal kezelése könnyen átpasszolható másnak. Pontosabban fogalmazva: az egyedi fejlesztésű oldalak programnyelve is egyedi, így azok kezelését nagyon nehéz másra átruházni, mint aki készítette. Ezzel szemben az összes WP site egy programnyelven íródott, így az oldalunk kezelését hipp-hopp átadhatjuk másnak, ha a rendszergazdánkat ne adj Isten elütötte a villamos, vagy jobb esetben Balira költözött. Ha pedig valaki már rendelkezik saját weblappal, akkor sincs semmi gond. A WP ugyanis egyszerűen migrálható, vagyis nagyobb erőfeszítés nélkül átkonvertálhatod meglévő tartalmaidat a WP alapjára, és máris élhetsz annak lehetőségeivel.

További előny, hogy a sajátosságokból adódó, kb. 42 naponta megjelenő, folyamatos frissítések mellett rengeteg segítség található hozzá, amikkel a programozás behatóbb ismerete nélkül, profi honlapokat, blogokat, de akár egész portálrendszereket is el lehet készíteni. Válogathatunk például a több ezer pluginból. Letölthetünk mondjuk egy Facebook like plugint, bekapcsoljuk, és különösebb tudás nélkül már implementáltunk is egy like gombot a blogbejegyzésünkhöz, de létezik olyan is, ami az oldal betöltődését pörgeti fel (W3 Total Cache) vagy olyan, ami a keresőoptimalizálás eszköze (Yoast).

Hasonló célt szolgál, hogy nem csak a pluginokból válogathatunk, hanem egyedileg fejleszthetünk is hozzá. Ilyen módon készíthetünk többek között webshopot a page-re, de a lehetőségeknek tényleg csak a képzelet szab határt.

Ahogy ők mondják magukról: “ A WordPress egyszerre ingyenes és megfizethetelen”.


WordPress LinkedIn

 

Mindez tűnhet túl tökéletesnek, és felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem használ mindenki WP-t?! Erre is van magyarázat, méghozzá az, hogy a forráskód nyíltsága miatt nagyobb lehet a feltörés veszélye, mint a zárt rendszereknél, azonban ennek esélye nem túl nagy, ha pedig szakértőre bízzuk az oldal kezelését, szinte nulla. Mi itt a HRENKO-nál például tele vagyunk szakértőkkel, akik élnek-halnak a WordPress-ért és olyan magas fokon használják, hogy csak lesnél ha látnád.

Elővigyázatossági szempontból nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a legújabb szoftver futtatása, hiszen kizárólag így juthatunk hozzá a legújabb bugfixekhez és biztonsági csomagokhoz, amik az oldalunk védelmének alapkövét jelentik. Ehhez képest a WordPress megjelent statisztikája szerint a felhasználók több, mint 90 százaléka elavult főverziót használ. A használt kiadás frissessége önmagában természetesen nem elegendő, a témáinkat és a beépülő modulokat is karban kell tartanunk.

Következő lépésként bevethetjük az ún. komplex biztonsági kulcsok használatát. Mivel a legtöbb felhasználó a végletekig egyszerű jelszavakat választ, ezért azokat a primitív brute force (végigpróbálgatásos) technológiával igen könnyen fel lehet törni, de pontosan erre kínál megoldást a biztonsági kulcsok alkalmazása. Az elvet egy egyszerű példán keresztül könnyedén meg lehet érteni: Vegyük a jelszó1 szót. Igen, még mindig vannak olyanok, akik ezt használják jelszóként. Amennyiben életbe léptetjük a biztonsági kulcsokat, azok egy véletlenszerűen generált kódot ültetnek a jelszóba anélkül, hogy a felhasználó mást írna be a beviteli mezőbe, vagyis a könnyen kitalálható jelszó1, máris az i5$pK3;jelszó1 kóddá változik, ami azért jóval bonyolultabb.

Ezekkel az egyszerű, de nagyszerű lépésekkel máris eggyel közelebb kerülünk egy profi weboldal birtoklásához, ami ma már teljes mértékben alapkövetelmény, bármilyen vállalkozásba is kezdünk. Jól tudjuk ezt mi is, hiszen WordPress projektek százai állnak mögöttünk és a jövőben is biztosan ezt a rendszert használjuk majd, ráadásul saját biztonsági csomagot is fejlesztettünk már, ami a mi oldalainkat és a tiédet is megvédi, ha szeretnéd.

Amennyiben úgy érzed, hogy ez nem a Te világod, nem akarsz vele vacakolni és inkább végezze el a „piszkos” munkát egy ügynökség, akkor keress minket bátran és a dolgok oroszlán részét elvégezzük helyetted, tanácsot is adunk és bármikor, bármit kérdezhetsz!

WordPressre fel! :)


Ajánlott bejegyzések