Menü

Ne légy egy a millióból! - Digital branding a kastély falai között

Gondoltunk egy merészet

Aki manapság konferenciaszervezésbe fog, annak nincs könnyű dolga. Annyi rendezvényt tartanak csak Budapesten, hogy a naptárba is alig fér be, így egyedit alkotni szinte lehetetlen. Egy ideje foglalkoztatott minket a gondolat itt a HRENKOnál, hogy mégiscsak bele kéne vágni, úgyhogy gondoltunk egy bátrat és mivel már a tervezés elején világossá vált, hogy mennyire nehéz kiválni a tömegből, adott volt a téma: branding, méghozzá digital branding. Céget vagy terméket kitalálni ugyanis voltaképpen egyszerű ahhoz képest, hogy azt a valamit végül márkává is kéne varázsolni. Mi több, love branddé, de az már tényleg csak a jéghegy csúcsa lenne! Mindegy, hogy fizikai termékről van-e szó vagy egy olyan kézzel nem megfogható valamiről, mint mondjuk a tanácsadás a felhasználóknak hinniük kell benne, meg kell szeretniük, és akarniuk kell használni, vágyniuk kell rá, hogy a birtokukba kerüljön, részesei legyenek. A cél ugyanaz, de amíg egy használati tárgynak van csomagolása, illata, állaga, addig egy nem megtestesülő terméknek "csak" arculata van. Különösen igaz ez az online térben, ahol nem egy vagy a millióból, hanem még annál is kisebb, apró csepp a tengerben. Nos, ezért elengedhetetlen a digital branding! digital-branding1

Digital branding a szükséges jó

Tapasztalatunk szerint sokak nem gondolnak ebbe bele: legyen Facebook, meg egy weboldal (jó esetben reszponzív) aztán majd jönnek a vevők, özönlenek a megrendelések - gondolja az ötletgazda -, de ez sajnos a legritkább esetekben történik így. Szerettük volna megspórolni neked ezt a csalódást, a már sikeres vállalkozókat, cégtulajdonosokat pedig megismertetni a legfrissebb digital branding eszközökkel, technikákkal és olyan szemléletmódokkal, amikkel előrébb kerülhetnek. Ez a cél vezérelt minket, amikor megterveztük és október végén le is bonyolítottuk a Digital Branding Conference & Workshop első eseményét, amihez egy olyan egyedi és megismételhetetlen helyszínt választottunk, mint a Teleki-Degenfeld Kastélyszálló Szirák. Kilépni a főváros nyüzsgéséből ugyan vakmerő vállalkozásnak tűnt, de cseppet sem bántuk meg, hiszen a kastély különleges atmoszférája átjárta az egész rendezvény és izgalmas kontrasztban volt a téma modernségével, aminek szemléltetését méltán elismert előadókra bíztuk.

Aki kimarad lemarad,

szól a mondás, de mi nem vagyunk irigyek, úgyhogy röviden megosztjuk veled is, hogy milyen nagyszerű szakemberekkel, elismert tanácsadókkal és olyan vállalkozókkal találkozhattak a résztvevők, akik a való életben is élnek a digital branding eszközeivel. Előadóink nem marketing csodafegyvereket ígérgettek, nem beszéltek a levegőbe, hanem gyakorlatban bevethető tippeket, olyan módszereket, szemléletmódokat adtak, amivel nekik már sikerült. digital-branding2 Nincs két egyforma előadó, nincs két egyforma cél vagy cég sem, így a témák körüljárása is az adott emberek személyiségéhez igazodott, de úgy gondoljuk, hogy bőven tudtunk inspirációt nyújtani a konferencia folyamán: Barnóth Csaba - HRENKO Digital Agency Art Director Csaba olyan kérdést boncolgatott, ami nagyszerűen megalapozta a napot: Mitől lesz jó egy brand a digitális korban? A HRENKO Art directora révén jobban megismerhettük a logók történetét és azok adott korhoz illő átalakulását. Mindezt rengeteg szemléltető példán keresztül, amikből kiderült, hogy manapság sokkal nagyobb igény van az egyediségre, mint korábban. Borissza Kitti - Tomorrow People Kitti már visszatérő vendégnek számít, ha a korábbi, ingyenes rendezvényeinket is számba vesszük, amik a Google Groundon kaptak helyet. Előadását egy frappáns videóval kezdte, amiben Puzsér Róbert beszél a marketinges szakmáról, de nem éppen kedvesen. Persze Puzsér nem a finoman megfogalmazott kritikáiról ismert, így nem lepődünk meg, de érdekes képet kaptunk arról, hogy egy réteg mit is gondol a szakmáról. digital-branding3 Miért is fontos ez? Azért, mert a jó marketinges mindig a küldetést tartja szem előtt. A küldetés határozza meg a marketinget, nem pedig a marketing a küldetést. Hogy ezt jobban megértsük, Kitti számos olyan példát mutatott be, ahol az egyébként sikeres, nagy cégek a profit mögé helyezték az ars poeticát és nem törődtek azzal, hogy ez mit von maga után.
Inkább egy küldetés, amiben van üzlet is, mint egy üzlet, aminek van küldetése is.
Rávilágított, hogy a fejlődő világ egyre tudatosabb társadalma elutasítja azokat a vállalatokat, akik mögött nem áll sziklaszilárd ideológia, amit konzisztensen képviselnek is. Perlaky-Papp József - Budapesti Metropolitan Egyetem József elismert kríziskommunikációs szakértő, aki a hazai politikai élet szereplőivel is gyakran dolgozik együtt. Előadásában az elmúlt évek nagy kríziseit (öszödi beszéd, Volkswagen botrány, vörös iszap katasztrófa) boncolgatta és mutatta be, hogy mit csináltak jól a vészhelyzet kezelésénél és mit rontottak el. digital-branding4 Knidli Erna - Tresorit Erna a Tresorit csapatát a marketing és pr területén erősíti, korábban pedig dolgozott a Google-nél is, ahol fő feladata a nemzetközi marketing stratégia létrehozása volt. Előadásában a fentieken keresztül szerzett tapasztalatait osztotta meg a világszintű online márkaépítés kapcsán. A Tresorit egyébként több, mint 10.000 céget szolgál ki a világban. Céljuk, hogy a cégek, kormányzatok adatait biztonságban tárolják. Elmondta, hogy a meggyőzési folyamatban óriási szerepe van a brandnek. Jó, ha az ügyfél hall a termékről, dönthet róla, kipróbálhatja, felhívhatja az ügyfélszolgálatot, így marad hűséges. Marczinkó Ágnes - HRENKO Digital Agency Erősíthetjük a márkánkat egy rendezvénnyel? Bizony! A céges rendezvényszervezés egyfajta személyes találkozási lehetőség a partnerekkel, aminek négy pillére van:
  • egyediség
  • jelentőségteljesség
  • autentikusság
  • konzisztencia
Amennyiben ezek már tisztázottak, a digitális kommunikáció elengedhetetlen, minden lehetőséget ki kell használni az esemény előtti reklámozásra és az utóhatásokról sem feledkezhetünk meg, mert egy olyan világban élünk, ahol minden számít. Ezzel éreztethetjük, hogy aki kihagyta az eseményünket miről is maradt le! Gondolj csak erre a bejegyzésre! ;) digital-branding5 Bedi Viktor - 123 RF A képek ereje megkérőjelezhetetlen, főleg ha a közösségi médiáról, online felületekről van szó. Felmerül a kérdés, honnan szerezzük a képeket? A válasz nem lesz meglepő, csak jogtiszta forrásból! Viktor prezentációjából hiteles információkat kaphattunk arról, hogy milyen következményei vannak a nem jogtiszta képek használatának.
Tartsunk szünetet!
Itt tartottunk nagyjából a nap felénél, de minden jóra várni kell kicsit, úgyhogy Nemes Orsi, Pogátsnik Laci, Damsa Andrei, Janotyik Évi, Papp Gábor és a sztárvendégek előadásainak rövid bemutatója még hátra van. Ígérjük, hogy hamarosan érkezünk a további részletekkel.

Amennyiben addig sem szeretnél magadra maradni, vagy néhány ötletet és inspirációt szeretnél szerezni, csatlakozz hozzánk Facebook csoportunkban, az Online Marketing Inspirációkban.

blog