Remarketing: Az igazi csodafegyver

Szerző: Jakus Dóra,
remarketing

A legelső mondat, ami az első főiskolai marketing órámon elhangzott az volt, hogy tanuljuk meg: új potenciális vásárlókat szerezni talán könnyebb, mint a régieket megtartani, de sokkal többe kerül. Ma ezt már a saját bőrömön is tapasztalom.

Az emberek naponta akár több ezer honlapon is járhatnak, de ezek közül csak néhányon bonyolítanak le valamilyen tranzakciót. A Google egyre kevesebb látogatót hoz “ingyen”, az organikus Facebook elérések napról-napra csökkennek, egyre több pénzt kell hirdetésekre költened, amiknek a legtöbb esetben nem túl jó a hatásfoka. Miért ne csalogatnád vissza inkább azokat, akik már találkoztak veled, és bírnád őket konvertálásra ahelyett, hogy folyamatosan új látogatókat próbálsz bevonzani?

Ahogy a tanárom is mondta, egy ismerőst vásárlásra bírni könnyebb és olcsóbb is. Ennek kivitelezése pedig nem ördögtől való, viszont az igazi csodafegyvered lehet: a remarketing.

Hogyan működik a remarketing?

Úgynevezett kódokat kell elhelyezni (neked vagy a programozódnak) a honlapod oldalaiba, ezek gyűjtik majd a látogatókhoz kapcsolódó információkat, majd listákat vagy más néven közönségeket hoznak létre a hirdetési rendszerekben. A Google és a Facebook rendszere is képes már erre.

Ha vannak ilyen listáid, akkor a későbbiekben nem kell kitalálnod, hogy kik azok az emberek, akiket érdekelnek az ajánlataid, nem számít ki hány éves, milyen nemű, mi az érdeklődési köre, vagy hogy nagyjából mi érdekelheti, hiszen járt már a honlapodon, szinte biztos, hogy a célcsoportod tagja.

Pontosan megtudhatod azt is, hogy amikor nálad jártak, mit láttak (pl. milyen terméket, vagy milyen szolgáltatást), de még azt is, hogy pontosan mikor jártak ott – szóval róluk már szinte mindent tudsz, és szuper módon tudsz nekik hirdetni.

Ennyi az egész?

A lényege ez, és már ez is nagyszerű, kihagyhatatlan lehetőség, de egészen összetett “rendszereket” is lehet építeni a remarketing köré, ahol az AdWords és a Facebook egymás hatását erősítik.

Külön stratégiák vannak például a nem-vásárlók, a kosárelhagyók, a korábbi vásárlók, a feliratkozók, és még sok-sok szegmens profi célzására, úgyhogy ha nem szeretnél elesni ettől a csodafegyvertől, akkor vágj bele, hogy sokkal hatékonyabban érd el a célközönséged!

Amennyiben hasznosnak találtad ez a bejegyzést
és a jövőben is szívesen olvasnál hasonlókat, 
csatlakozz a Facebook csoportunkba!


Ajánlott bejegyzések