Menü

Vivaldi - Kipróbáltuk a leginnovatívabb böngészőt

A böngészők piacán is dúl a verseny és bár úgy tűnhet, hogy nehéz felvenni a tempót a Chrome-Firefox-Opera hármassal, de sokan megpróbálkoznak vele. Tegyük hozzá, hogy általában ezek a kísérletek nem igazán járnak sikerrel. A Microsoft sikertelen próbálkozásai után Jon von Tetzchner az Opera Software korábbi társalapítójának és ügyvezetőjének a fejéből pattant ki a Vivaldi böngésző ötlete. Nem kellett a nullától kezdeni a munkát, hiszen Tetzchner az Opera sikereire szeretett volna építeni.

vivaldi

Tetzchner az alábbiakat mondta a Vivaldi létrejöttekor:
...2015-ben szeretett böngészőnk más irányba indult. Sajnos már nem szolgálja a felhasználói- és együttműködői közösséget, akik eredetileg segítettek nekünk megalkotni a böngészőt. Levontuk a következtetést: új böngészőt kell készítenünk. Egy böngészőt magunknak és barátainknak. Egy böngészőt, mely gyors, de mégis funkcióban gazdag, rendkívül rugalmas és a felhasználót helyezi előtérbe. Egy böngészőt, neked. És így született meg a Vivaldi.
Az Opera böngészőjét leegyszerűsítették, ezért vesztett a népszerűségéből, de a hibák kijavításáért létrejött a Vivaldi, amely sokkal inkább felhasználóbarát funkciókkal rendelkezik. Az Opera korábbi, 12 jellemzőjét valósította meg új megoldásokkal fűszerezve. Pozitívuma, hogy magadra szabhatod és nem kell más funkciókhoz igazodnod. Olyan lehetőségeket találsz benne mint például a gyorsparancsok, fülcsoportok létrehozása és a jegyzetelés menet közben.

vivaldi 1 jegyzetelés

A gyorsparancsnok segítségével kereshetsz a nyitott füleken, könyvjelzőkben és előzményekben egyetlen billentyűparanccsal. Testreszabhatósága miatt saját parancsokat is készíthetsz és azonnal használhatod is őket. Ha neked is a rendezetlen fülek a rémálmod, akkor ez most egy csapásra megszűnhet, mert most fülcsoportok szerint rendezhetsz mindent. Nem egy bonyolult dolog, csak húzd az egyik fület a másik fölé az egyszerű csoportosításhoz, mindezt ráadásul meglehetősen impozáns környezetben.

vivaldi gyorsparancsok

Ahhoz, hogy váltani lehessen a lapok között a létrehozott csoportokra kell mutatni, majd előbukkan a fülek listája. Az oldalsávot megnyitva pedig felbukkannak a már korábban említett alap és új funkciók: levelezés, könyvjelzőkezelő, névjegy, letöltések és jegyzetek. A könnyebb felhasználhatóság érdekében a jegyzetelő akár képernyőképet is tud készíteni a weblapról. A felület színsémája alkalmazkodik a felülethez, akár egy kaméleon. A Facebook például kékre fog változni, persze csak ha te is így akarod. :)

vivaldi alkalmazkodó ablak

A másik kedvencünk a web panelek használata segítségével nem kell a lapokon keresztül ugrálnod. Az oldalsávban fognak megjelenni a panelek és ezek mellett nyugodtan olvashatsz híreket és cahtelhetsz a barátaiddal, és a fő böngészőablakot ettől függetlenül nyugodtan használhatod.

A leegyszerűsített verziók helyett egy olyan felhasználóbarát böngészőt hoztak létre a Vivaldi fejlesztői, amely forradalmasította a netes élményeket és talán a desktophoz is visszacsábítja a felhasználókat. Hatékonyabbá teszi a munkát, te magad döntheted el, hogy hogyan szabod a saját igényeidre, ráadásul minden elérhető magyarul! Kipróbálod? Innen letöltheted.

Ha szeretnél ehhez hasonló hírekről folyamatosan értesülni, akkor lépj be hozzánk a Facebook csoportunkba!

Vivaldi

blog