Melyik CMS-t válaszd céges weblaphoz?

Szerző: Jakus Dóra,
cms

Néhány évvel ezelőttig a honlapkészítés a webprogramozók kizárólagos privilégiuma volt, de mára ez megváltozott. Gyakori igény a cégvezetők és céges marketingesek részéről, hogy szeretnék saját maguk (is) szerkeszteni, kezelni, bővíteni a honlapjukat. Ezért kiváló választás a nyílt forráskódú CMS (Content Management System) rendszerek használata, hiszen ezek a tartalomkezelő rendszerek komolyabb programozói tudás nélkül is kezelhetők.

Nagy előnyük, hogy alapból támogatnak számtalan webmarketing és SEO elemet, széles funkcióválasztékkal rendelkeznek, és könnyen bővíthetők, akár teljes egészében személyre szabhatók. Követik a hackerek által felfedezett biztonsági réseket, és hamar találnak is rájuk megoldást, hiszen ezeket a rendszereket több százezren, millióan fejlesztik egyszerre.

Hogy segítsünk választani, összeszedtük a három legnagyobb CMS-t, amikkel érdemes lehet dolgozni:

Drupal

A Drupal 2001-ben született meg, a pozitívuma pedig az, hogy alapmagja támogatja a modulok illesztését, amelyekkel további funkciókkal bővíthető az alaprendszer. Ezek sokfélék lehetnek: elektronikus kereskedelem, képgaléria, levelező funkciók stb.

A modulos felépítés, a dokumentáció, a tiszta forráskód teszi lehetővé a további funkciók írását PHP ismerettel rendelkezőknek. A Drupal magja ráadásul védelmet nyújt számos biztonsági problémára, mint például az SQL támadások.

Joomla

2005 nyarán a Mambo nevű rendszer fejlesztői közösségének egy része egy új projekten kezdett el dolgozni és 2005 szeptemberében meg is jelent az első Joomla változat.

Ez is nyílt forráskódú, interneten fejlesztett rendszer, amely saját modell-nézet-vezérlő (MVC) alapú webalkalmazás-fejlesztési keretrendszert tartalmaz, de ezen kívül is számos hasonlóságot mutat a Drupalhoz, illetve a hasonló CMS-ekhez.

WordPress

A legnagyobb kedvenc a WordPress, ahol a siker alapvető titka a gyors letöltésen (a versenytársak idejének csak a fele) és a felhasználóbarát kezelhetőségen túl a már említett moduláris felépítés. Ennek hála tökéletesen testreszabható a felület, de korántsem csak a beépített template-ekkel lehet dolgozni, hanem szinte bármilyen témát ráhúzhatunk a vázra, ámbár a 2000 letölthető sémából könnyen megtalálhatjuk a kedvünkre valót. Ez a Drupal esetében 1800, a Joomla viszont csak 900 sablonnal rendelkezik.

A forráskód nyíltságából adódóan ténylegesen szabadon alakíthatod a profilt, így saját igényeidre szabhatod, ha kellő tudással és/vagy türelemmel rendelkezel hozzá. A különböző bővítményeknek (jelenleg több, mint 27 000 ingyenesen letölthető, a Joomlanál ez csak 7 000), a beépíthető widgeteknek, a többfelhasználós verziónak és a mobil-operációs rendszereken (WebOS, Android, iOS, Windows Phone és BlackBerry) való elérésnek köszönhetően egyformán alkalmas blogok vagy business profilú oldalak kezelésére is, amik aztán bárhonnan managelhetők, ahol van internet.

Válogathatsz a több ezer pluginból: letölthetsz mondjuk egy Facebook like plugint, bekapcsolod, és különösebb tudás nélkül már implementáltál is egy like gombot a blogbejegyzésedhez, de létezik olyan, ami az oldal betöltődését pörgeti fel (W3 Total Cache) vagy olyan is, ami a keresőoptimalizálás eszköze (Yoast).

További előny, hogy a sajátosságokból adódó, kb. 42 naponta megjelenő, folyamatos frissítések mellett rengeteg segítség található hozzá, amikkel a programozás behatóbb ismerete nélkül, profi honlapokat, blogokat, de akár egész portálrendszereket is el lehet készíteni.

Amennyiben viszont úgy érzed, hogy ez nem a Te világod és inkább végezze el a
„piszkos” munkát egy ügynökség, akkor keress minket bátran és a dolgok
nehezét elvégezzük helyetted, illetve tanácsot is adunk!


Ajánlott bejegyzések