Menü

Bug-büntetéssel sújtanák mostantól a fejlesztőket

Heteken belül elfogadásra kerülhet egy olyan német törvénytervezet, aminek következtében nagyobb felelősség terhelné a jövőben azokat a fejlesztőket, akik a fejlesztés során programozási hibát vétenek, olyan bugokat hagynak a kódokban, amik a szoftvert használóknak kárt okozhatnak. Ugyan az ötlet nem kifejezetten új, de most úgy tűnik, hogy Németország lesz az első, ahol a gyakorlatban is bevezetnek egy jótállást biztosító törvényt.
"Az utóbbi időben egyes szoftvergyártók túl hanyaggá, sőt, szemtelenné váltak, és nem törődnek programjaik minőségével." - Indokolta a benyújtott javaslatot Thomas Jarzombek.

De mi is az a bug?

A bug a programozók hibájából bekerült működési rendellenesség, amelynek hatására a szoftver bizonyos esetekben nem a specifikációknak megfelelő módon működik, hibás eredményt szolgáltat, vagy abnormális módon fejeződik be. A törvényjavaslatot benyújtó Jarzombek nincs egyedül a véleményével, kezdeményezését több kormányszerv is támogatja. Ilyen például a Szövetségi Informatikai Hivatal (BSI) is, amely szerint tarthatatlan az az állapot, miszerint a szoftvergyártóknak nem kell garanciát vállalniuk a kiadott munkáikra és az esetleges hibák okozta következményekre.
"Úgy gondolom, hogy az nem megengedhető, hogy ha egy programkód részben rosszul konfigurálva, rendetlenül került megírásra, akkor csak azért, mert esetében egy szoftverről van szó, ne kelljen felelősséget vállalni érte" - nyilatkozta Arne Schönbohm, a BSI elnöke.
Érdekesség, hogy magyar fogyasztók még soha nem nyújtottak be vonatkozó panaszt, de a hazai szakértők is megjegyezték, hogy a német eset következtében elterjedhet valamilyen pozitív gyakorlat. Hiszen a bejelentések hiányát az is okozhatja, hogy a fogyasztók számára gyakorlatilag esélytelen kártérítést vagy akár javítást érvényesíteni a szoftveres hibák következtében a kereskedőktől, a szolgáltatóktól vagy a gyártói oldaltól. Mégis hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy maximális biztonságot a fent említettek közül tulajdonképpen senki sem vállal nyíltan, főleg nem a szerződésekben, ezért szinte lehetetlen élni az utólagos kárpótlással. Ezzel egy időben a garanciális, support jellegű javítások szerintünk egyre inkább elterjedtek, és az ügyfelek, vásárlók jogaik teljes tudatában veszik azt igénybe. Fontos kiemelni, hogy a német rendelkezés sem kérne számon minden egyes hibát a programozóktól. A törvény abban az esetben lépne életbe, ha a cég úgy adja ki a termékét, hogy az biztonsági rést vagy konkrét fejlesztési hibát tartalmaz és ennek tudatában is van, mégsem vállalja a javítást plusz költségek felszámolása nélkül. Joggal kérdezhetjük, hogy ezt a tényt hogyan lesznek képesek bizonyítani, de hamarosan valószínűleg ez is kiderül, ugyanis a német törvénykezési időszak már csak öt hétig tart, így ennyi idejük van elutasítani vagy bevezetni az új szabályozást. Amennyiben rábólintanak, az már idén nyáron hatályossá válhat.

"Da gibt es seit Jahren ein gewisses Laissez-faire" Softwarehaftung: CDU will Hersteller in die Pflicht nehmen

blog