Menü

Teszten buktak el a világmárkák, egyikőjük sem örülne

A vállalatok milliókat költenek arra, hogy helyet szerezzenek maguknak a fejekben, mi pedig azonnal felismerjük a logóikat. Kérdés, hogy mennyire költik el jól ezt a pénzt? A Signs.com elképesztő kísérletet végzett, amelyben 156 amerikait (20 és 70 év közötti korosztályból) kértek meg arra, hogy a lehető legpontosabban rajzolják le a leghíresebb emblémákat. Az egyetlen trükk az volt, hogy vizuális segédeszközök nélkül kellett csinálniuk, egyszerűen az emlékeik alapján. Az eredmények elég meglepőek és a logók designerei valószínűleg nem csapnak a levegőbe, de jó hír nekik, hogy a színpalettát szinte mindenkinek sikerült egészen pontosan eltalálni. Ezt a tényt Karen Haller, a színpszichológia szakértője is kiemelte. Szerinte: "Az emberek érzelmi kapcsolatban vannak a színekkel." Az alakzatok, maga az embléma érzékelése csak ezután következik, végül pedig elolvassuk a szavakat is, legalábbis ha a logóban van text is. Most pedig nézzük a kísérlet eredményeit látványos formában, melyhez alap angoltudás ugyan szükséges, de szerintünk anélkül is értelmezhető.

Over 150 People Tried To Draw 10 Famous Logos From Memory, And The Results Are Hilarious

blog