Menü

Digital Branding Interview: Ismerd meg előadóinkat VII.

Mi már számoljuk visszafelé a napokat, hiszen nem kell sokat várni a Digital Branding Conference & Workshop Castle of Inspirations rendezvényünkre, ahol segítünk majd eligazodni a digitális világban. Előadóink olyan témákkal készültek, amelyek nem csak ideiglenes megoldásként szolgálnak, hanem a jövőbe is tekintenek. Vannak eszközök, amelyek változnak, de néhány dolog örök marad! A brandépítés egy nehéz folyamat, de ha figyelsz az előadások alatt, sokkal könnyebben veszed majd az akadályokat. Ebben sokat segít az is, hogy megismerheted a szereplőket az eseményen, hiszen így sokkal szívesebben hallgatsz egy témát. A korábbi interjúsorozatunkban a fellépőink készségesen válaszoltak kérdéseinkre és ezeknek a köröknek még koránt sincs vége! A mostani poszátánk ugyanis nem más, mint Nemes Orsi. Orsi kétszeres TED előadó, az Y generáció, azaz a digitális forradalom valódi szakértője. Előadásából kiderül, hogy vajon az Y-ok másképp gondolkodnak, viselkednek-e, mint elődjeik. Lusta, önimádó, öntelt alakok-e, akiket szinte lehetetlen vásárlásra bírni vagy ők alakítják a világot? Nézz bele egy Y generációs fejébe és készülj fel a jövőre!

Nézzük Orsi válaszait!

digital brandingMi volt életed első sikeres projektje?

Egyetem alatt szinkrondramaturgként dolgoztam, vagyis filmeknek és sorozatoknak írtam a magyar szövegét. A stúdió, ahol munkát kaptam rögtön a mély vízbe dobott, mivel megkaptam a Gilmore Girls (Szívek Szállodája) 7. évadjának szinkron írását, ami elég nagy kihívás volt, hiszen nagyon gyorsan és nagyon sokat beszélnek benne, ráadásul rengeteg populáris kulturális utalással - ezt kellett szépen szájra írnom (mert ugye olyan hosszú lehet csak a szöveg, amíg a színész szája mozog). Nagyon szerettem, az egyik kedvenc projektem volt. Melyik a kedvenc könyved és miért? Ez folyamatosan változik. Nagyon szeretek olvasni, nem csak szépirodalmat, hanem szakkönyveket is. Ami a regényeket illeti, a disztópiák a kedvenceim, amik egy alternatív valóságban egy alternatív társadalmi berendezkedést mutatnak be. Business könyvek terén - mivel én magam is nagy könyvírásban vagyok épp ami a jövőről ill. a generációs mítoszról fog szólni - most ezeket a könyveket falom. Mi volt legnagyobb kudarcod? Szerencsére eddig még nem dobott olyat az élet, amiből ne tudtam volna felállni. Ha bármennyi pénzed lenne, milyen projektet indítanál el? Az álmom, hogy a gyönyörű budapesti bérházak belső udvarait alakítsuk át belső kertekké és a gangokra is futtassunk növényeket. Nem csak szép és hangulatos lenne, hanem használni is tudnák az ott lakók, közösségi térként is funkcionálhatna - nyáron pedig nem okádná a meleget, mint a beton, hanem még hűsítene is. Mi a legjobb tanácsod, amit márkaépítéshez adhatsz? Ossz meg a közönségeddel olyan a szakmádhoz köthető és releváns tartalmat, ami érdekli őket és ami épülésükre szolgál. Légy felkészült, alapos és hiteles. Miért tartod fontosnak, hogy az emberek konferenciákra, workshopokra járjanak? Rengeteg új gondolathoz juthat az ember, követni tudja az aktuális trendeket és érdekes emberekkel találkozhat. Miért ajánlanád másoknak a Digital Branding Conference & Workshop rendezvényt? Azon kívül, hogy Te is előadsz majd :) Egy nagyon is aktuális témáról van szó, mivel a branding egy olyan terület, ami elképesztő gyorsasággal változik.

Amennyiben szeretnél minél több információt megtudni a digitális forradalom szakértőjétől, akkor látogass el októberi konferenciánkra, és hallgasd meg Nemes Orsi előadását! Jelentkezz honlapunkon!

konferencia
blog