Menü

DS Talent Program: Törjenek a tehetségek az élre

A DS Talent Program a Digital Session keretein belül került meghirdetésre, hiszen mi is beszállunk a jövőbe! Nem hagyunk ki egyetlen lehetőséget sem a fejlődésre, hiszen számunkra fontos, hogy ne csak mi, hanem a körülöttünk élőknek is tudásanyaggal szolgálhassunk. Létrehoztuk tehát a Digital Session Budapest rendezvénysorozatát, amellyel kreatívan ötvözzük a meetupok kötetlen hangulatát, az inspiráló tudásmegosztást és storytellinget, egy új közösségi színteret kialakítva, az infotainment egy változatát megtestesítve.

Hozzájárulunk a sikerekhez!

Young businessman with jetpackSzámunkra kiemelten fontos a tehetséggondozás, ami a résztvevő cégek számára is a társadalmi felelősségvállalás része lehet. Így a Digital Session bevételeinek egy részét minden alkalommal egy kiemelkedő fiatal tehetség támogatására fordítjuk. Olyan tárgyi eszközök formájában állunk rendelkezésére, amik segítséget nyújthatnak az előmenetelében, hiszen még a legnagyobbak is rászorultak némi támogatásra. Ezzel a programmal mi egy olyan kezdő lökést adunk, ami segít elindulni a sikerhez vezető úton. Úgy gondoljuk, hogy nem élhetünk olyan világban, ahol egy nehezen beszerezhető eszköz szab gátat egy fiatal talentum kibontakozásának, úgyhogy szeretnénk segíteni. Egyetlen feltételt szabtunk a projektnek, a pályázóknak meglévő innovációs, technológiai, számítástechnikai projekt ötlettel kell rendelkezniük. Mivel sok kicsi sokra megy, ezért a Digital Session eseményeink bevételeinek egy részéből vállaljuk, hogy minden rendezvény alkalmával választunk és támogatunk egy olyan 10-18 év közötti fiatalt, aki erre érdemeivel rászolgált. Fontos, hogy nem kizárólag rászorulókra gondolunk, hanem olyasvalakikre, akiknek bonyolultabb vagy nehezen beszerezhető eszközre, alkatrészre, technológiára van szüksége ahhoz, hogy projektjét megvalósítsa. A finanszírozást a befolyt jegyárak egy részéből, saját felajánlásainkból, és amennyiben az adott rendezvény előadói ehhez hozzájárulnak, az ő tiszteletdíjaikból rendeznénk.

Jelentkeznél? Lássuk, mit kell tenned!

  • A pályázó 10-18 éves, tanulói jogviszonnyal rendelkező diák, vagy egy ilyen személy nevében pályázó tanár, szülő, hozzátartozó
  • Saját innovációs, technológiai, informatikai projekt, amihez a pályázónak segítségre van szüksége
  • A szükséges eszköz, szoftver, alkatrész, stb. megnevezése
  • Rövid bemutatkozás és projekt brief elküldése
  • A bemutatkozás és brief küldése videó formátumban előnyt jelent!
Bright idea A jelentkezési anyagot PDF, a videót pedig kérjük, hogy link formában küldd (YouTube, stb.) a hello@hrenko.hu címre, a tárgy legyen: DS Talent vagyok! Szeretnénk, ha minden résztvevő tudna a projekt alakulásáról, ezért az eredményeket természetesen nem tartjuk meg magunknak. Közösségi média felületeinken, a weboldalon és a következő Digital Session alkalmával bemutatjuk, hogy ki az aktuális DS Talent Program díjazottja, milyen projekten dolgozik, és ahhoz hogyan tudtunk hozzájárulni. Hamarosan mindenki számára kiderül, hogy ki az első támogatott tehetségünk, aki számára a Talent Program kiváló fejlődési lehetőségeket biztosít. Amennyiben szeretnéd te is támogatni a fiatalokat, gyere el a Digital Session február 28-ai eseményére!   Hidd el, nem fogod megbánni, hiszen olyan előadókkal találkozhatsz, mint:
  • Takács Ákos, Red Bull Hungary
  • Strenyi Veronika, 4BRO, ÖTKERT
  • Pósfai Gábor, Decathlon
  • Urbán Zsolt, IAAC.

Ha érdekel a brandépítés, és kíváncsi vagy, ki az a tehetség, akit az első alkalommal mentoráltunk, regisztrálj rendezvényünkre, és gyere el február 28-án a Digital Sessionre.

digital session
blog