Menü

Hoteltől a KKV reklámozásig

Annyira kiváló volt a helyszínválasztás, hogy muszáj ezzel kezdenünk - a homlokzat a cover képen is látható -, aztán hipp-hopp lényegre térünk, ígérjük! Röviden: a Continental Hotel Budapest **** superior könnyen megközelíthető, exkluzív, minden igényt kielégítő helyszínül szolgált az első Reklám+KKV konferenciának, amit az Adplankynek köszönhetünk. A felszolgált szendvicsekről nem is beszélve, de ez itt most csak mellékes.

A rendezvényről

Itthon legtöbbször marketinggel kapcsolatos konferenciákkal találkozni, azok pedig csak nagyon ritkán szolgálják ki a KKV-k igényeit. Reklám vonatkozású konferenciák is léteznek ugyan, de ugyanaz a helyzet, tulajdonképpen csak multi cégeknek és az ügynökségeiknek célozva. A Reklám+KKV, ahogyan a neve is jelzi, kizárólag ennek a szektornak és csak a reklámkampányokról, illetve azok hatékonyságának növeléséről szólt.

Az előadások két blokkra voltak osztva online és offline témakörben, ám néhány előadó mindkettőben beszélt, ezért mi nem időrendben, hanem előadók szerint szedtük össze a lényeget. Aki kimaradt, az sem marad le! Vándor Attila - HOPPex A frappáns megfogalmazás szerint a HOPPex nem más, mint a magyar, online programozott piactér. A rövidítés pedig a már kissé hosszú Hungarian OmniPublisher Programmatic Exchange nevet takarja. Az egyébként fiatalka cég máris olyan tartalomszolgáltatókkal áll kapcsolatban, mint az Index, az Origo, a Hír24 és még sokan mások. Céljuk egy mebízható programozott piactér a hirdetőknek, méghozzá a KKV szektornak is elérhető prémium inventoryval. Általuk akár egyetlen hirdetés is vásárolható, nincs költségminimum. További előnyük, hogy a hirdetési kontroll teljes mértékben a hirdetőnél van, fejlett targetálási lehetőséggel rendelkeznek, ami csak cseppnyi meddőszórást eredményez. Az ígéretek szerint ősztől több új tartalomszolgáltatóval is kapcsolatba lépnek, de lesz self service platform és viselkedés alapú targetálás is. Érdemes hát szétnézni náluk, amennyiben aktuális a téma.

Vándor Attila - HOPPex KKV reklám

  Nebehaj Vanda, Origo Vanda, Tartalomszolgáltató a KKV-k szolgálatában című előadásáról egy külön bejegyzést is készítettünk, ezt itt találjátok. Dióhéjban: Vanda arról beszélt, hogy a közhiedelemmel ellentétben a tartalomszolgáltató platformok nem csak a multik igényeit tudják kiszolgálni, hiszen ők például megjelenés helyett kattintás alapú díjazással dolgoznak, ráadásul külön a KKV-knak kifejlesztett csomaggal is rendelkeznek, ami az Origo Üzletrész Direkt alatt mozog. A szolgáltatás számos előnyéért kattintsatok a fenti linkek valamelyikére!   Huber Kornél, Open Media A rendkívül fiatal, ám nagy presztízzsel rendelkező cég képviselője, a Harc a képernyők előtt cím helyett, az Egymást erősítő képernyőket választotta volna. Témájának központjában a hirdetések mobilos, egészen pontosan a lokációra alapozott célzása volt. Megtudhattuk, hogy csak Budapesten 1,28 millió ember használja a Facebook applikációt naponta többször, így gyakorlatilag 0-24-ben követhetők. Ez nem jelent mást, mint hogy elfelejthetjük a nemre és korra vonatkozó célzást, már arra is van lehetőség, hogy olyan embereket szegmentáljunk, akik például egy adott rendezvény helyszínén tartózkodnak, wifit vagy mobilnetet használnak, magyarok vagy külföldiek, de akár a használat napszakára is szűkíthetünk. A kiknek érdemes kérédésre tulajdonképpen a MINDENKINEK a válasz, de csak hogy egyetlen konkrétumot említsünk: azoknak, akiknek a 18-22 éves korosztály a célcsoportja. Lássuk be, hogy őket szinte lehetetlen utolérni. Nem néznek tévét, a rádió nem a stílusuk, a plakátok teljesen hidegen hagyják őket, ám az okostelót a WC-re is magukkal viszik. Ugye, hogy ugye?!   Lévai Richárd, RG Stúdió Aki követ minket és/vagy a szakmában dolgozik, Richárd nevét biztosan ismeri. Szokás szerint, lehengerlő stílusban beszélt a Facebook hirdetésekről, ezen belül is a remarketingről.

Ismertette a legújabb Facebook hirdetési, célzási rendszereket és a fő stratégiákat, kiemelve a remarketing pszichológia erejét, amivel szinte belemászhatunk a célpont... khm célcsoport fejébe, így fokozatosan növelve önnön presztízsünket.

Lévai Richárd KKV reklám

  Geiger Tamás, JabJab Marketing A JabJab immáron 9 éves vállalkozás, kiemelt ügynökségi partner a Googlenél. Tamás előadásából kiderült, hogy a videós tartalmak annyira mindenre jók, hogy szinte már sok is: használhatjuk márkaépítésre, teljesítmény alapú kampányokra, remarketingre vagy webldalra terelésre. Felmerült persze a kérdés, hogy mi is legyen azon az ominózus videón, de a válasz erre is csuklóból jött: termékbemutató, do it yourself videó, tanácsok, hírek és újdonságok, bárminemű közvetítés, webinárium, a személyesség érdekében pedig akár bemutatkozás is. A szakértő azt tanácsolta, hogy a vágást se bízzuk a véletrenre! Hogy minél hatékonyabb legyen, így érdemes: a néző már az elején találkozzon márkajegyekkel, legyen benne bőven interaktivitás, a lényegtől haladjunk a részletekig és a hirdetés ne legyen túl rövid, de persze nagyon hosszú sem.   Kádár Tímea, EgoMedia A Hogyan ne vesszen kárba az email-reklámra költött pénz? című blokk az előzőhöz hasonlóan volt konkrét. A főkérdés: Hogyan válasszunk partnert e-mail reklámhoz?
  • Értékesítsen a saját listáján, akkor biztos el tud adni
  • Tudjon szűrni, célozni minél szűkebb célcsoportra
  • Adjon statisztikát
  • Tudja garantálni a levelek kézbesítését
Az előadás leghangzatosabb része a csendben maradók hatalmáról szólt – vagyis azokról, akik nem nyitják meg a leveleket. Náluk ugyanis ott marad a pénz. A legjobb, ha ilyenkor új címmel, tárgymezővel, beállításokkal újra elküldjük a levelet - mondta Tímea, pedig a legtöbben ilyen esetben az "á inkább hagyjuk" attitűdöt követik. Tímea a halottnak hitt nyomtatott DM-ről is beszélt, így megtudhattok, hogy a print eme alfaja bizony él és virul. Számtalan példát hozott jólmenő, postaládába érkező hírlevelekről. Elmondta többek között, hogy ezek nagy előnye, hogy mivel már csak kevesen használják a módszert, nagyonis kitűnik. Tovább meg is marad, nem süllyed le, mint a kikukázott e-mailek a netes fiókban. Ráadásul, ha nem dobtad ki egyből, valószínűleg át fogod lapozni, tehát máris tovább jutott, mint az egy kattintással kivégehető, spamnek ítélt mailek.

Kásár Tímea KKV reklám

  Pastyik Renáta, Marquard Media A print megoldásokkal foglalkozó részben Renáta felhívta a figyelmet, hogy a válság teljesen megváltoztatta a fogyasztókat – tudatos, igényeket támasztó, demográfiailag már nem feltétlenül szegmentálható csoportokká váltak, akik kevésbé lojálisak és nehezebben megtarthatók. Ezek egyértelműen kihívás számba mennek, amire reagálni kellett, de fontos kijelenteni, hogy rémhírekkel ellentétben a print köszöni szépen, jó van. Ugyan a digitális válfajától már nem szabad és nem is érdemes leválasztani, de továbbra is jól funkcionál. A printes marketing részleg mostanra megtanulta, hogy több jog kell a fogyasztóknak, jobban kell őket tisztelni, folyamatos kommunikációra van szükség, a hűséges olvasókat pedig jutalmazni kell.   Damjanovich Nebojsa, Adplanky.com A rendezvényt megvalósító Adplanky képviselője az offline márkáépítésről beszélt. Utalt rá ő is, hogy a fogyasztók információszerzési szokásai sokban változtak az utóbbi időben:
  • 44%-uk sosem nyitja ki a direkt marketing leveleket
  • 86% átkapcsol a tv reklámról
  • 91% leiratkozik a sorozatos emailekről
  • 200 millió utálja a telefonos megkeresést
Magyarul bizony nehéz dió manapság az offline márkaépítés, de nem lehetetlen, csak jó sok pénz kell hozzá, így KKV-ként jobban teszed, ha maradsz az onlinenál.   Szüdi Ágnes, Haszon Magazin Ágnes előadása a hirdetések gyakoriságának, illetőleg méretének relevanciájról szólt. A konzekvencia röviden leszűrhető: nem a méret vagy a gyakoriság számít, hanem az elhelyezés és az egyediség.   Dr. Győrky Szilárd, Fehér Győrky Neszmélyi Ügyvédi Iroda Szilárd számos és igen szakmai hangvételű példán keresztül mutatta be, hogy a nyereményjátékok kiírásának hány formája, buktatója és előnye van. Ezeket itt most nem fejtjük ki, mert nagyon sokáig tartana és valószínűleg el sem olvasnád, de a tanulság az, hogy bizony észnél kell lenni, úgyhogy minden esetben ajánlott alaposan utánanézni a vonatkozó jogszabályoknak!  

A nap hosszú volt, de kétség kívül tartalmas is. Reméljük, hogy a következőn is jelen lehetünk, ezúton is köszönjük a meghívást, az előadóknak pedig a megosztott ismereteket!

blog