Menü

Új időszámítás az Instagram életében

Nem frissítettük az appot, de valami máshogy nézett ki. Mi az a kis doboz jellegű ikon a logótól jobbra? Itt az IGTV. Az Instagram rálépett egy totálisan új ösvényre, amelynek célja egyértelműen profil színesítése, a felkínált tartalom kibővítése. Az újítás nem más, mint az IGTV - az IG az Instagramot hivatott rövidíteni, a TV pedig nomen est omen önmagáért beszél. A cél egyértelműen a hosszabb terjedelmű videók megosztása a platformon. Két-három évvel ezelőtt, egyébként a Tumblr is próbálkozott ezzel, de abba, hogy milyen sikerrel, most nem megyünk bele. 2018. június 20-a piros betűs ünnep az Instagram történetében, ugyanis ezen a napon indította útjára az app mögött álló brigád az IGTV-t, egy San Franciscoi konferencia keretein belül. A közönségnek volt még mit bejelenteni, hiszen 2010-es indulása óta a platform eljutott odáig, hogy immáron egymilliárd felhasználóval rendelkezik. A fő hangsúlyt természetesen az új feature érdemelte ki. A cél az, hogy a kedvenc Instagrammereinktől – már ha létezik ilyen kifejezés – hosszabb terjedelmű anyagot is láthassunk. Az IGTV-nek ugyan van külön appja, de a tartalmakat az anyaalkalmazásban is elérhetjük. Az ugyan kérdés, hogy ez mindig így lesz-e, vagy esetleg jön egy átterelési kampány az IGTV appba, egy biztos: a tartalom a kezdésnél mind az egymilliárd Instagram felhasználó számára elérhető, ez pedig nagyban megdobja majd az új feature elterjedését. Az újítás sok szempontból mások, mint az Instagram eddigi mozgókép anyagai. Az IGTV tulajdonképpen, bizonyos szempontból az, amit a név is tükröz és közel hozza a felhasználókat a televíziós élményhez. A tartalom ugyanis full screen módban érhető el, az eddigiektől eltérő módon. A megtekintési élmény mellett nagy újítás a length-limit is. Az eddigi egy perces határ jelentősen kitolódik, így már a maximum egy órás videók is elférnek a világ egyik legnépszerűbb közösségi média platformján. IGTV printscreen. A fejlesztők és alkotók célja az egyszerűség és élethűség szem előtt tartása volt. Csak úgy, mint amikor a TV-t kapcsoljuk be, úgy már az app megnyitásakor fogad bennünket az „adás”, innentől kezdve pedig mi döntjük el, hogy „elkapcsolunk” vagy sem. Nem kell keresőt használnunk ahhoz, hogy az általunk követett emberek tartamait láthassuk – automatikusan megkapjuk őket, a felületbe való belépéssel. Az IGTV egy rendkívül letisztult felület, amelynek – ha lehet ilyen hasonlattal élni – négy gomb van a távirányítóján. A For You szekció a feature belsejében azokat a fiókokat, „csatornákat” és annak tartalmát gyűjti össze, amely érdekes lehet a felhasználó számára a kedvelések és követések, gyakran megtekintett contentek alapján. A Following felüet egyértelműen, az általunk követett csatornák IGTV tartalmai találhatóak a menüpont alatt. A Popular fül alatt a legnépszerűbb, legfelkapottabb tartalmakat találjuk, míg a Continue watching visszadob bennünket az épp futó videóhoz. Az IGTV tartalmát egyébként ugyanúgy kedvelhetjük, írhatunk hozzászólást, vagy akár a barátainknak is elküldhetjük Direct üzenetben. Ahogyan Kevin Systrom, társ-alapító és CEO is fogalmazott, az IGTV esetében a felhasználó, vagyis te magad vagy a csatorna. Az újítás még annyira friss, hogy szinte ropogós, a következő hetekben pedig világszinten is lezajlik a feature elérhetősége. Érdeklődve várjuk a folytatást.

Oszd meg Facebook csoportunkban véleményed, az Instagram legfrissebb újításáról!

Welcome to IGTV

Kép: Instagram-press.com

blog