Sütik kezelése

Nyílt levélben kérik Zuckerberget, hogy szüntesse meg a „gyerekmessengert”

Szerző: ,
A Messenger Kids logója.

Több alapítvány és társulás, egymással karöltve küzd egy célért. Ez a bizonyos cél nem mondható kis horderejű dolognak, hiszen többen kérik arra a Facebook alapítóját, hogy végképp törölje el, a 13 évesnél fiatalabbak számára létrehozott Facebook Messenger applikációt. A kérelem tudományos szempontból alaposan alátámasztott és átgondolt, amelyet a Campaign for a Commercial-Free Childhood terjesztett a Facebook elé. Bajban a Messenger Kids.

A Mark Zuckerberg elé terjesztett kérelem, hagyományos értelemben véve messze túlmutat a nyílt levél fogalmán. A létrehozott akta pszichológusok és gyermekorvosok, valamint egyéb szakvélemények összességéből lett meghivatkozva, nem kicsi utánajárással. Felvetődik, hogy vajon jogos lehet-e a kérelem, hiszen az applikációhoz csak szülői kontroll kíséretében férhetnek hozzá a kicsik, ám a dolognak megvannak a maga buktatói. Az egyik többek közt az, hogy az online világban nem létezik tökéletesen kontrollálható és veszélyfaktor nélküli színtér.

A szülők egyfelől nem bíznak abban, hogy a srácok biztonságban tudják használni a számukra létrehozott alkalmazást, a gyermeki tudatlanság pedig olyan helyzeteket idézhet elő, amelyben könnyen sérül és deformálódik a privát szféráról kialakított kép.

Másfelől…

A modern technika és az információ cseréjének egyszerűsége a fellegekben jár. Hatalmas fejlesztések, heti szintű újítások és megszámlálhatatlanul sok platform létezik, amelyek az emberi életvitelt hivatottak leegyszerűsíteni. Ennek fényében két helyzet alakulhat ki, amelynek minden alkotóeleme igaz. A ma felnövő generáció egyrészt anyatejjel szívja magába a digitális éra hozadékait, így ráérnek akkor megismerkedni a közösségi médiával, amikor érettségben is eljön annak ideje; vagy hathat úgy a fiatalokra, hogy a sok inger miatt már nehezebben veszik fel a ritmust.

Mindkét eset negatívumaira vannak törekvések, amelyek most ütköznek egymással. Furcsa ilyet mondani, de mindkét félnek igaza van. Ahogy a szervezetek, úgy Mark Zuckerberg sem akart rosszat a fiatal generációnak, éppen ellenkezőleg.

Az app, használat közben.

Gyermekekre specializálódott szakemberek, orvosok és pedagógusok százai írták alá a szóban forgó petíciót. A kifejlesztett program a 6 és 12 évesek számára nyújt alternatív lehetőséget arra, hogy kommunikálhassanak kortársaikkal.

A Messenger Kids elnevezésű applikáció, nagy valószínűséggel a legelső közösségi média-platform, amely az általános iskolás, valamint az az alatti generációnak is elérhető. A petícióban nem átallták konkrétan leírni azt, hogy a Messenger Kids kifejezetten aláássa a gyermeki fejlődést. Az aláírók túlnyomó többsége egyetért abban, hogy a tizenhárom éves kor alatti gyermekek egészen egyszerűen nem értek meg arra, hogy egy effajta platformot használjanak, hiszen az online élettér rengeteg konfliktust válthat ki. Olyan világ ez, amelyet nem képesek átlátni ennyire fiatalon, emiatt veszélyes a használata az alkalmazásnak.

A petícióban meghivatkozott tanulmányok arról tanúskodnak, hogy a tinédzserek körében sokkal gyakoribb a depresszió kialakulásának veszélye azoknál, akik Facebook „termékeket használnak.” Még inkább érdekes statisztika, hogy azok a fiatalok, akik minimum napi egy órát chateléssel töltenek, sokkal kevésbé érzik az életük bármelyik aspektusát kielégítőnek. Életkortól és nemtől függetlenül igaz statisztika az is, hogy a közösségi média rendszeres használói rossz időintervallumban és kevesebbet alszanak. A gyermekek 78%-a vallja a kutatások alapján, hogy egy órán belül többször is megnézi a telefonját, 50% pedig egyenesen függőnek tartja magát. A petíció célja az, hogy a fiataloknak normálisan fejlődhessen az érzelmeket olvasó képességük, valamint, hogy többször léphessenek fizikai interakcióba embertársaikkal.

A szülők számára is kontrollálható appot értelmetlennek tartják az aláírók, mondván, hogy a távoli rokonokkal való kommunikációra megfelelő a hagyományos telefonálás, vagy akár egy szülő Facebook fiókja. „A Messenger Kids nem egy szükségletet elégít ki, hanem kreál egyet” – áll a petícióban.

Az aláíró szervezetek, a teljesség igényével:

Campaign for a Commercial-Free Childhood

ACLU of Massachusetts

Badass Teachers Association, Inc.

Centre for Child Honouring

Common Sense Media

Corporate Accountability

Defending the Early Years

EPIC Privacy

Media Education Foundation

New Dream

New Moon Girls

Parent Coalition for Student Privacy

Parents Across America

Parents Television Council

Peace Educators Allied for Children Everywhere (P.E.A.C.E.)

Public Citizen

A következő napok egyik nagy kérdése az lesz, hogy mit lép a Facebook a felszólításra.

Fejtse ki véleményét a témában, a Facebook csoportunkban! Ön szerint jogos a kérés?

A nyílt levél ide kattintva érhető el.

Kép: WCCF Tech, CNBC

 


Ajánlott bejegyzések

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.