Menü

Mik a generációk közötti eltérések a közösségi média világában?

Semmilyen marketing kampány nem lehet igazán sikeres a demográfiai tényezők megértésének hiányában. Az évek során a közösségi média berobbanásával a köztudatba, futótűzként terjedt a felhasználására való vágy minden generáció körében, természetesen minden platform kezdetben maga válogatta a célközönségét, vagy éppen ellenkezőleg, a felhasználók alakították a platformot. Manapság odáig jutottunk el, hogy több száz millió, akár 1 milliárd felhasználója is lehet egy közösségi felületnek, a generációk legszélesebb körét magában foglalva. Ez az Amerikai tanulmány bemutatja hogy az X, Y-generáció és a Baby boomerek hogyan használják a közösségi médiát manapság, illetve milyen faktorok befolyásolják őket amikor elköteleződnek egy márka mellett. Mielőtt belekezdenénk kicsit rakjuk rendbe az ismereteinket a generációkkal kapcsolatban.
  • Baby boomerek : 1940–50-as évek idején született emberek, az ú.n. Próféták
  • X generáció: 1960–70-es évek körül születettek az ú.n. NOMÁDOK
  • Y generáció: 1980–90-es évek környékén születettek az ú.n. HŐSÖK vagy Millenials

Kezdjük a Facebookkal:

Nyíltan kijelenthetjük hogy a Facebook a legelterjedtebb felület az összes generáció között, ezt 43.6% képviseli a kutatás összes résztvevőjét illetően.

A grafikonról jól láthatjuk hogy a Baby boomerek és az X-ek generációja vallja azt, hogy a Facebook az a felület, amit idejük meghatározó részében használnak, ezzel szemben csak közel 30%-a az Y-generációnak mondja, hogy a Facebook a kedvenc közösségi platformja.     Továbbá a grafikon szemlélteti,hogy az Y- generáció az, amelyiket a legnehezebben lehet elkötelezni kifejezetten egy platform használatára, mivel a jellemző az az, hogy egyaránt használnak szinte minden fontosabb felületet. Ezt mutatja, hogy 22.2%-ban használják az Instagramot szabad idejükben, mint második legfontosabb közösségi média opciót, és végül 15.8% által van reprezentálva a Snapchat. Ha egy kicsit mélyebbre ásunk akkor láthatjuk, hogy fiatalabb Y generációsok, vagyis akik ma 18-24. életévüket élik, azok majdnem megegyező arányban használják a korábban említett három felületet. Továbbá érdekesség, hogy itt már az Instagram kerül az első helyre 25% -kal, Facebook 24.4% végül pedig a Snapchat 23.3%-ban osztozik a figyelmen.

Mi motiválja ezeket a generációkat, hogy elköteleződjenek egy márka mellett?

Marketinges szakember révén is kulcsfontosságú megérteni, hogy mi készteti cselekvésre, mi mozgatja a különböző generációkat, hogy kövessenek, beszéljenek egy közösségi oldalról, márkáról. A sproutsocial kimutatása szerint

az X illetve az Y-generáció tagjai kétszer annyira készen állnak arra hogy elköteleződjenek egy márka mellett mint a Baby Boomerek.

Érdekesség képpen célszerű azt is megemlíteni, hogy az Y-generáció tagjai akik a legnagyobb mértékben 58.9%-ban köteleződhetnek el egy márka mellett még mielőtt bármit is vásároltak volna. Ugyanez a generáció 42%-ban várja el, hogy az oldal elegendő információt nyújtson, és 38%-ban hogy valamilyen módon szórakoztassa.     Az X-ekre más a jellemző, mivel ők nagy mértékben ki vannak éhezve az akciókra, promóciókra, áresésekre, ami 58%-ban reprezentálja őket, a Baby boomerek valahol a kettő közé esnek, mivel ők 60%-ban keresnek promóciókat és 53%-ban információt.

Továbbá még megtudhattuk azt is hogy míg a Baby boomerek csupán 15%-a van kapcsolatban egy márkával havi rendszerességgel, ezzel szemben a másik két korábban említett generációnak duplája, egyharmad része.

Ahogyan senki sem tudja pontosan, de szerencsére bizonyos keretek között behatárolhatjuk, hogy a generációk tagjai milyen okok sorozatából érzi a késztetést arra, hogy kövessenek egy márkát, mint amennyire közre játszanak azok a tényezők is, amiért elhagyják azokat. Az Y-generáció hajlamosak eltérni egy márkától egy negatív élmény után, vagy mivel az általuk folytatott marketing tevékenységek idegesítőek. Ezeket követően az X-ek elsősorban arra egy agresszív, támadó jellegű megnyilvánulásra, vagy egy hozzászólásra hivatkoztak, mint fő tényező, ami befolyásolhatja a nézeteiket. Végül pedig a Baby Boomerek egyharmada nyilatkozta azt hogy eláll egy márkától, ha a tevékenységük túlzottan haszontalan, értéktelen.  

Vajon a márkával jelölt tartalmaknak van szerepük az értékesítésben?

A résztvevők több mint a fele (62%) nyilatkozta azt különböző generációkat képviselve, hogy szívesebben vásárolna egy márkától, aki képviselteti magát a közösségi médiában és követi azt. Viszont ha közelebbről szemügyre vesszük akkor azt látjuk, hogy az X-eket a legnagyobb mértékben, a Baby boomereknek viszont csak a fele tűnődne el vásárláson attól a márkától akit követnek. Mindezeket összefoglalva dióhéjban láthatjuk, hogy minden generáció képviselteti magát a közösségi médiában, viszont teljesen különbözően nyilvánulnak meg és más elvárásokkal rendelkeznek.  

New Study on how generations use social media and what they expect from brands

blog