Menü

Milyen szöveget írjak, ha azt szeretném, hogy meg is osszák?

Egy nemrégiben készült tanulmányban több mint 5000 cikk elemzésével vizsgálták meg, hogy mi az ideális szöveghossz, téma és kategória egy-egy marketingszövegnél, ha azt szeretnénk, hogy az elkészült anyagot sokan megosszák. A kutatásból többek között az is kiderült, hogy például a linképítéshez a 700, vagy annál kevesebb szóból álló tartalmak a legideálisabbak.

Örökzöld vs. aktuális tartalom

Amikor még csak keressük, hogy milyen témában írjunk, az első kérdés, hogy általános érvényűt szeretnénk alkotni, vagy valamilyen aktualitásra támaszkodnánk inkább. Egy poszt akkor számít örökzöldnek, ha hosszabb ideig megőrzi a relevanciáját, tehát hónapokkal vagy akár évekkel az élesítés után is képes olvasottságot/ rá mutató linkeket generálni. Ilyen anyagokat természetesen nehezebb gyártani, általában több utánajárást igényelnek, ráadásul a kutatás eredményei szerint például a backlinkeléshez nem is igazán szükségesek. Az eredmények szerint az aktuális tartalmak, amennyiben kellően eredetiek és érdekesek voltak, sokkal jobban teljesítettek, mint az örökzöld darabok. Ennek ellenére azért érdemes néha ilyesmivel is próbálkozni, attól függően, hogy éppen mi a célunk vele: az aktualitásokat sprintként, az örökzöld anyagokat pedig inkább maratonfutásként érdemes értelmezni a tartalmi stratégiában.

Egyáltalán mit szeretnek megosztani az emberek?

A kutatásban a legjobban pörgő cikkek tágabb kategóriáit is megnézték, az eredmények szerint pedig ezeket a témákat osztjuk a legszívesebben:
  1. Sport
  2. Szex és párkapcsolatok
  3. Fitness
  4. Egészség
  5. Tech
  6. Utazás
  7. Gasztro
  8. Pénzügyek
A szerketeti típust tekintve a How to?-írások bizonyultak a legnépszerűbbeknek, a második helyen pedig a listák és a videók végeztek. A dobogó harmadik fokára a videókkal kiegészített how to?-posztok kerültek, a negyedikre helyre az infografikák, ötödikként pedig a hírlevelek futottak be. Ha a megosztások számát nézzük, máris kevésbé egyértelmű az ideális hossz, mint a linképítés 700 szavas álomhatáránál. Ahogy az az alábbi ábrán is látható, az 1000 szavas vagy annál rövidebb cikkek rendre jól teljesítenek a megosztásokat tekintve, viszont ugyanúgy találhatunk ezeknél akár két-háromszor hosszabb szövegeket is, amik szintén nagyot mentek. Shorter Content Earns the Most Backlinks, Study Says A szöveghosszt természetesen amúgy sem érdemes kilóra mérnie a marketingesnek, sokkal inkább a cikk megszületésének a célja a meghatározó. Írás előtt gondoljuk át, mire számít az olvasó, miért nyitja majd meg ezt a posztot? Gyors segítségre, azonnali válaszra vár egy konkrét problémával kapcsolatban? Esetleg egy hosszabb, elmélyültebb elemzést keres, ami alaposan körbejár valamilyen témát? Az ilyen és hasonló kérdésekre adott válaszok segítenek eldönteni az adott poszt ideális szöveghosszát.

Erre pörögnek a "szívecskés lájkok"

A tanulmányban kitértek a megosztott cikkekre adott Facebook-reakciók vizsgálatára is. Mindenképpen érdekes, bár belegondolva talán nem is annyira meglepő, hogy a leggyakrabban használt reakció a "dühös" fejecske volt a közösségi oldalon. Nézzük meg az előző témalistát a leggyakrabban adott reakciók alapján!
  1. Sport - 😢
  2. Szex és párkapcsolatok - 😡
  3. Fitness - 😮
  4. Egészség - ❤️
  5. Tech - 😡
  6. Utazás - ❤️
  7. Gasztro - 😢
  8. Pénzügyek - 😡
Ha tehát a nagyobb engagement elérése a célunk, tartalomgyártóként érdemes lehet figyelembe venni, hogy a megosztani kívánt anyag egybeesik-e a leginkább triggerelt érzelemmel az adott témában.

Útravaló

A kutatást végző Fractl végezetül az alábbi jótanácsokkal látja el a marketingeseket:
  • Mindig a felhasználó szándékainak megfelelő tartalmat készítsünk
  • Hangolódjunk rá a témában jellemző érzelmi világra a nagyobb siker érdekében (például fitness témában meglepőt, sport témában meghatót próbáljunk írni)
  • Ha csak lehet, fogjuk rövidre a dolgot
  • Ne nézzük le a "how to" cikkeket, mert az emberek többek között még mindig megoldásokért járnak az internetre.

Search Engine Journal

blog