Menü

Címercsere közkívánatra

Újratervezés - fájdalmasan ízléstelen az új Leeds címer. A kreatív szakma egyik leglényegesebb faktora az, hogy a gondolatok kezei ne legyenek megkötözve, a legkisebb szinten sem. Ennek ellenére, a yorkshire-i csapat marketing részlegén született egy elég óvatlan döntés. A nagy múltú gárda erre specializálódott szakosztálya, a szurkolóktól kérdezte meg, hogy mit jelent számukra a Leeds United Football Club. A visszaküldött válaszok alapján, a döntéshozók rábólintottak a „The Leeds Salute” koncepciójára, amelyet nagyon bajos kivitelezni egy címerben, a grafikusok pedig száz százalék, hogy a hajukat tépték, az önéletrajzukba pedig nem merik majd beírni, hogy nevetség tárgyává tették az új Leeds címer fizikumát. De… Mind az esztétikára és formatervezésre sokat adók, a lelkes szurkolók, de még csak az is, akibe minimális jó ízlés szorult, most valószínűleg örömtáncot jár. Angus Kinnear, a csapat egyik döntéshozója ma délelőtt jelentette be, hogy a jubileumi címert újragondoltatják a tervezőmenedzsmenttel, hiszen sokan zúgolódtak és a méltatlanság magasiskolájának tartották azt, ahogy kinéz az új logó. A ködös albion elátkozott csapatához, ha már a jelenlegi osztályuk nem illik, legalább a logó megmentésében reménykedhetnek. A dolog azért is érdekes, mert a marketing világában, pláne a logók esetében nem igazán van olyanra precedens, hogy a nyilvánosságra hozatal után megmásítanak egy döntést, vagy akár kicsit is módosítják, de itt erről van szó. A címer megújítása egyébként annak apropóján történik, hogy a város labdarúgói 1919-ben öltötték magukra első alkalommal az akkor még kék-fehér csíkos mezt, hogy a Leeds City jogutódjaként létrehozzák Anglia egy mai napig leginkább támogatott klubját. A csapat 2018 augusztusától kezdődően öltötte volna fel az újonnan létrehozott védjegyet, de hála a csillagok állásának és a civil tiltakozásnak, ha csak minimálisan is, de valami más kerül majd a szívet fedő textilre az Elland Roadon. A drukkerek közül egyébként tizenkét órával a petíció elindítása után, nem kevesebben, mint 65 ezren írták alá a kezdeményezést. A blogposzt készítése közben, a Leeds United a hivatalos honlapján a következő közleményt adta ki, 11:58-kor: „A Leeds United szeretné megköszönni a szurkolók visszajelzését, az újonnan létrehozott címer ügyét illetően. A kinyilatkoztatás arról biztosított bennünket, hogy támogatóink mély szenvedéllyel viszonyulnak a klubhoz. A klubvezetőség birtokolja a csapatot, ám Önöket, szurkolókat mindig meg fogjuk hallgatni. Alapos kutatást folytattunk annak kapcsán, hogy mi szimbolizálhatná a leginkább megfelelően a klubot a következő érában. Abban is egyetértünk, hogy tovább kell tárgyalnunk Önökkel, szurkolókkal, hogy olyan személyiséget kreálhassunk, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. További információkkal fogunk szolgálni, amelyben elmondjuk, hogyan kapcsolódhatnak be a szurkolók az alkotási folyamatba, a jövő héttől kezdődően.” ’TOVÁBB, EGYÜTT’” A Leeds új címerének elvetett változata. A címer a „The Leeds Salute” alapján készült, ugyanis ez a leginkább meghatározó dolog, amely a szurkolóknak eszükbe jut a csapatról, ez írja le a legjobban a csapat szellemiségét. A „The Leeds Salute” egy tisztelgés, amelyet az évek során rengeteg legendás edzőtől, játékostől és szurkolótól láthattunk már. Az ökölbe tartott kezet a mellkasnak ütögetik a Leeds érzelmű drukkerek, majd erélyesen üvöltik, hogy „Leeds, Leeds, Leeds!” Nem pusztán a helyi drukkerek keltek ki magukból a címer láttán, a rivális konkurencia is megmosolyogta az elbaltázott kísérletet, ami azért elég erőteljesen arcpirító. Zenit címer.

Jól csináljuk? - kérdezte a Twitter bejegyzésben követőiket a Zenit, amelyet ők maguk meg is válaszoltak. #NOT

Sem a szentpétervári Zenit, sem a birminghami rivális Aston Villa nem mutatott kegyelmet. Utóbbi egyenesen Yorkshire Whitesként aposztrofálta a gárdát, mondván a puritán megjelenéshez puritán név dukál. AVFC gúnylogó.

Együtt jobb - mármint szívni, hogy csapnivaló a címer. A Villa grafikusai nem voltak restek összedobni egy gúnylogót sem, csak hogy egy kicsit megpiríthassák északi "barátaikat."

A vezetőség részéről kifejezetten nemes gesztus, hogy a szurkolók segítségével próbálták meg létrehozni az új arculatot, ám lehet, hogy okosabb döntés lett volna alternatívákat állítani a drukkerek elé, multiple choice alapon. Az is szép, hogy a leedsi tisztelgést kívánja megörökíteni a címer, ám a mozgást reprezentáló logók kivitelezése mindig kényes téma a marketing területén. Kalap le, az egész gárda előtt, hogy meghallgatják a szurkolókat. Várjuk a második kört.

Logótervezés? Inkább válasszon bennünket, a Leeds marketing osztálya helyett!

Képek: Mirror, AVFC Twitter, Zenit Twitter.

Football world reacts to Leeds United's new badge

A SZURKOLÓK KIAKADTAK A LEEDS UNITED ÚJ CÍMERE MIATT

CLUB STATEMENT: CREST CONSULTATION

blog